Hirdetés
Európa

A Fenerbahce 101 pontot elérve ütötte ki a Hatay-t



:

:

Hirdetés

Szerdán egy mérkőzést rendeztek a török élvonalban. A Hatay – Fenerbahce rangadót pótolták. Elmaradt az igazán kiélezett csata.

A Fenerbahce 101-60-as győzelmet aratott riválisa otthonában. Az egyoldalú összecsapáson öt perc alatt 17-4-re ellépett a Fenerbahce. Az első szakasz végén 27-8-ra vezettek. A második etapban is tudta növelni előnyét a Fener. A félidőben 51-26 állt az eredményjelzőn. A folytatásban pedig a 44 pontot is elérte a differencia.

A török listavezetőnél, mely az Euroliga B-csoportjában is az első helyen áll, a szerdai sikerük alkalmával Alina Iagupova, Kiah Stokes, illetve Ayşe Cora is 18-18 pontot ért el. A mérkőzésen kisebb sérülést szenvedett Laura Nicholls és Cecilia Zandalasini, de egyikükre sem vár hosszabb kihagyás. A Hatay keretében az egykoron Sopronban is megforduló Alaina Coates 12 pontot és 3 lepattanót jegyzett.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Hatay görög edzőnője Aikaterini Chatzidkai az este folyamán benyújtotta lemondását, melyet a klub vezetői elfogadtak. Öt éven át irányította a csapatot.

Fotó: Rwitter.com/HatayWBasket

Fotó: Rwitter.com/HatayWBasket

Hirdetés