Hirdetés
Magyarország

A Fenerbahcét fogadja a Sopron, Jekatyerinburgban a Szekszárd



:

:

Hirdetés

Folytatódnak a rendhagyó szombati Euroliga játéknapok. Ezúttal ráadásul magyar érdekeltséggel, ugyanis mindkét csapatunk pályára lép. 13 órától az Atomerőmű KSC Szekszárd a címvédő UMMC Jekatyerinburg otthonában szerepel. A Sopron Basket 19 órától a B-csoport rangadóján a Fenerbahcét fogadja. Nagy várakozásokkal tekintünk a játéknap elé és természetesen ezúttal sem maradhat el állandó rovatunk. Károlyi Andreát, hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes klasszisunkat, a 3×3-as válogatottunk szövetségi kapitányát kértük arra, hogy foglalja össze várakozásait a mérkőzésekkel kapcsolatban.

Sopron Basket – Fenerbahce

“Szerdán igazából mindenben jobbnak bizonyult a Sopron, átgázoltak a második negyedtől a Galatasaray-on. Ez még akkor is igaz, ha nyilván meglátszott az utazás nehézsége a törökökön. Sokan hozzá tudtak tenni a soproni csapatból. Ahogy az első kinti meccsen a centerposzt nem működött, most az is rendben volt. Mezőnyben is fölényben játszottak. Bátran mondhatjuk, hogy a szerda így a magyar csapatok napja lett. Annak ellenére is, hogy a Szekszárd végül nem nyert. Visszatérve a Sopronra, úgy tűnik, hogy az elmúlt időszak helyenként döcögősebb teljesítményéből levonták a következtetéseket és tudtak is változtatni, aminek meglett az eredménye.

Szombaton a Fenerbahce azért más kaliber lesz, mint a Galata volt, de mindenképpen jól jön ez a sikerélmény. Maga a ritmus nem szokatlan, hiszen tizenéve bevett gyakorlatot jelentenek a szerda-szombat játéknapok. Itt az a más, hogy ez nem egy magyar bajnoki lesz, melyet „úgyis megnyer a Sopron”, hanem egy Euroliga és egy Fenerbahce, ami tényleg a csúcsteljesítményt követeli meg. Ennek megfelelően elsősorban regerációval és videózással telik ilyenkor egy csapatnak a program, illetve nagyon könnyed edzéssel.

A Fenerbahce számára nehezen indult a szezon, tényleg meglepetés volt az, amilyen gyengén szerepeltek az elején. November eleje óta viszont nem veszítettek meccset az Euroligában. Nehéz megmondani, hogy mi változott náluk akkoriban. Egy török klubnál soha nem tudjuk, hogy a szakvezetés milyen hozzáállást képvisel, hogy kommunikál a játékosokkal. Simán lehet, hogy úgymond elővették őket és ezen a szinten ennyi is elég lehet a váltáshoz hozzáállásban. Ezen felül nem szabad elfelejteni, hogy mindenki megérkezett hozzájuk és úgy tűnik, hogy megtalálták a később érkezők helyét.

A szoros mérkőzéshez elengedhetetlen az, hogy jól sikerüljön a regeneráció és a Sopron hasonló formát mutasson, mint szerdán. Fontos, hogy nem kell utazni, ami ennek elérésében mindenképpen segítséget jelenthet. Az őszi meccsből kiindulva a centereknek védő oldalon kell stabilitást adni a csapatnak. Az fog hozni magával bizonyos szintű támadást. Ha stabilak a palánk alatt védő oldalon, akkor mezőnyben sokkal bátrabb lehet a Sopron, ami egy plusz önbizalmat is adhat. Ez a mérkőzés már tavaszra is előre vetítheti, hogy milyen esélyek nyílhatnak. Bár szerintem továbbra is a legfontosabb jelenleg a csoport negyedik helyének elkerülése.

Kérdezted, hogy a Galata ellen a Sopron a tudása maximumánál járt-e vagy fokozhatja még ezt is tovább. Én úgy vélem, hogy a Galatának dobott 73 pont nem kevés, de az nyilván lehet több. Mondjuk nem biztos, hogy egy Fenerbahce ellen reális lenne ilyet elvárni. Bármikor bárki elkaphat egy olyan flow-t, hogy tudásán felül játszik támadásban. Nagy általánosságban viszont nem mondanám, hogy érzek még mindenkiben tartalékot, de egy profi sportoló attól profi, hogy a legfontosabb pillanatban hozhat elő olyanokat, amit nem várunk tőle.”

UMMC Jekatyerinburg –Atomerőmű KSC Szekszárd

“A Salamanca elleni mérkőzésért minden elismerést megérdemel a Szekszárd. Nagyon kellett ez! Annak ellenére, hogy nem sikerült a győzelem, büszkék lehetnek a teljesítményükre. Óriási tett egy ilyen csapattal hosszabbításos meccset játszani és reális esélyt teremteni a győzelemre. Főleg úgy, hogy 0/11 volt a meccs előtt a csapat mutatója. Persze ilyenkor ott van az emberben, ha nincs az a három eladott labda a hosszabbításban, akkor akár a győzelem is meg lehetett volna, de ilyenkor jön elő a tapasztalatbeli különbség. Lehet, hogy ott volt a salamancai játékosokban, hogy ezt úgyis megnyerik és nem olyan állapotban léptek pályára, mint, ha a Jekatyerinburggal játszanának. A Szekszárd viszont élni tudott ezzel, rájuk tudta erőltetni az akaratát és innentől az esélyesebb csapatnak nehéz váltani, visszatérni arra az útra, amit képviselnek.

Felszabadultan, teher nélkül játszott a Szekszárd. A statisztika is ezt mutatja azzal, hogy négy játékos 16 pont felett ért el és a 61-ből 31 kísérlet sikeres lett mezőnyből. Ahhoz tudok visszakanyarodni, hogy megérezték a mérkőzés elején azt, hogy nem éles a Salamanca és ezzel éltek. Nagyon fontos, hogy legalább öt lábon állt a csapat. Én mindig azt mondom, hogy a Szekszárd akkor tud nagyon jól játszani, ha csapatként jól funkcionál. Ezen az estén pedig jól funkcionált.

Idegenben, Jekatyerinburgban nagyon más lesz, de természetesen ott is ki lehet úgy futni, hogy „ide nekem az oroszlánt”. Ha belegondolunk, akkor korábban Prágában és Salamancában is ki lehetett volna így futni, de egyik helyen sem sikerült ez a Szekszárdnak. Nehéz ezt megfogalmazni, de nagyon más idegenben pályára lépni, ha ekkora a különbség és tudod, hogy igazából nincs esélyed. Én ezért nem hasonlítanám ezt a szombati jekatyerinburgi mérkőzést a szerdai bravúros helytálláshoz.

Attól függetlenül, amit az előbb elmondtam, természetesen tisztességesen fel kell készülni a meccsre. Ebből nem szabad engedni. Ugyanúgy videózással itthon is, előtte kint is, mint bármely mérkőzés esetében. A Sopronhoz hasonlóan a Szekszárdnak is nagyon fontos lesz a regeneráció. A Sopron háttere irigylésre méltó és professzionálisabb bármely klubnál Magyarországon, azt nem tudom, hogy Szekszárdnak milyen lehetőségei vannak, de egy ilyen terhelésben, amikor heti két Euroliga mérkőzést játszanak, mindent meg kell próbálni.

Most már eldőlt az is, hogy nem ér véget az alapszakasz a jövő hét elején. Látva a halasztásokat, szerintem már annak is örülni kell, hogy egy február végére tolt meccsel megúszta a Szekszárd ezt az időszakot. Mivel a Magyar Kupa után közvetlenül fog játszani Rigában, olyan nagy változást a februárra tervezett edzésmunkában nem hozhat ez a helyzet Szekszárdon.  A kupára ugyanis mindenképpen fel kell készülni. Ráadásul a házigazda DVTK ágán vannak, tehát nagyon kemény, nehéz mérkőzések várnak a csapatra. Február utolsó hétvégéjén megint a DVTK lesz a rivális, akkor a bajnoki alapszakaszban. Azt gondolom, hogy a kettő között még jól is elsülhet egy nagy iramú, kemény nemzetközi mérkőzés. “

Hirdetés