Hirdetés
Európa

A FIBA riportja Silvia Marzialival



:

:

Hirdetés

Lapunkban is szemléztük, amikor kezdetben az olasz sajtóban kapott figyelmet Silvia Marziali története, melyet immár a nagyobb nyilvánosság is megismerhetett. Olaszország első nemzetközi szintéren foglalkoztatott női játékvezetője a sürgősségi betegellátásban dolgozik és a frontvonalban küzd az új koronovírus ellen. A FIBA készített róla portrét.

Silvia Marziali 29 évesen, 2017. decemberében debütált az Európa Kupában. Nem sokkal azután került erre sor, hogy lediplomázott az orvosi egyetemen. Egészen a járvány berobbanásáig dolgozott az európai kupasorozatokban és az olasz ligában, most azonban eredeti szakmájában van rá szükség. Szülővárosában Fermo-ban dolgozik orvosként, illetve a római sürgősségi betegellátásban vállal extra műszakokat.

Amikor orvos lesz az ember, akkor esküt tesz, hogy segít másokon. Ez örökre a hivatásunk marad, különösen akkor fontos, ha ilyen vészhelyzet alakul ki.

– mondta Marziali a FIBA honlapjának, majd így folytatta:

Amikor kirobbant a járvány, én mindenáron segíteni akartam. Mindegy, hogy mit, csak segítsek. Az sem számított volna, ha északra kell költöznöm, ahol a járvány gócpontja van. Sokan tudták is vállalni ezt a feladatot, de amikor nekem felajánlották, én már elköteleztem magam a római sürgősségi mellett. Mindig nehéz ez a munka és mindig hosszú műszakjaink vannak, de most érezhető egy félelem, hogy én is hordozó lehetek, akár haza is vihetem a vírust és a családomat is megfertőzhetem.

Silvia Marziali édesapja is orvos, akinek a nyomdokaiba lépett, de “békeidőben” a kosárlabda szintén fontos szerepet tölt be az életében. Sőt, egy kicsit segített a látásmódját is formálni.

A sport segített jobb emberré válni. A kosárlabdának köszönhetően nyitottabb lettem. Felfedezhettem Európát, új emberekkel találkozhattam. Ez nagyon fontos számomra.

– tette hozzá.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés