Hirdetés
Magyarország

A folyamatosan változó helyzethez kell alkalmazkodni



:

:

Hirdetés

A napokban a DIGI Sport stábja az Aluinvent DVTK edzésén forgatott. Az összeállításban Földi Attila vezetőedző és Medgyessy Dóra csapatkapitány beszélt a várakozásairól.

Nekem például volt egy edzéstervem előre megírva egy hónapra, amit már az első héten át kellett írni. Azóta két napnál távolabb nem írok semmit, mert mindig változik a helyzet. Próbáljuk felvenni a ritmust ezzel. Sajnos lehet, hogy az egész év így fog lezajlani és napi szinten fog változni a helyzet. Alkalmazkodunk és mindent megteszünk, hogy készen álljunk az adott kihívásokra.

– hangsúlyozta az összeállításban Földi Attila, aki a csapatépítésre vonatkozó terveit így foglalta össze: “Szeretném, ha ez egy harcos, lendületes csapat lenne, ami a korunknál fogva illene hozzánk. Erre törekszünk.”

Sok a kérdőjel az új évad kapcsán. Egyelőre az Euroliga selejtezőjének menetrendjéről sem született még döntés.

Most elég nehéz megjósolni, hogy mit fog hozni ez elkövetkezendő pár hét. Én nem sok esélyt látok, hogy ezt időben le fogjuk játszani. Erről még nem született hivatalos döntés. Nekünk lehet, hogy kedvezne, ha lenne egy kis időnk együtt készülni. Sok a sérültünk itt az elején. Talán jobb lenne, ha egy kicsit tolódna a selejtező és akkorra állna össze a csapat, amikor a legfontosabb.

– jelentette Medgyessy Dóra, akit az edzőváltásról is kérdeztek. Cziczás László helyét vette át Földi Attila. “Nekik kicsit hasonló a szemléletük. Nyilván Attila hoz bele új impulzusokat. Sokat dolgozott fiatal játékosokkal és itt erre a tapasztalatára nagy szükség lesz. Úgy érzem, hasonló úton fogunk továbbmenni, amit már elkezdtünk.” – tette hozzá a DVTK csapatkapitánya.

Hirdetés