:
:
Az Euroliga mellett az Európa Kupa csapatlistáját is bemutatta a FIBA. A második számú európai sorozatban 40 csapatos fõtáblával számolnak, melyen a magyar együttesek helye selejtezõ nélkül automatikusan biztosított. Fontos változás, hogy hazánk visszakerült a Nyugati Konferenciába.
Arról már novemberben hírt adtunk, hogy a FIBA európai tagozata módosította a versenykiírást, így kikerült az a korábbi rendelkezés, mely a fõtábla létszámát 32 csapatban határozta meg. Idén 41 gárda jelentkezett az Európa Kupába, melyhez az Euroliga selejtezõnek két vesztese csatlakozik. A 43 gárdából 40 szerepel majd a fõtáblán, ahol 10 darab négy csapatos csoportban zajlanak a küzdelmek.
Magyarországról a VBW CEKK Cegléd, az UNI Gyõr, az Aluinvent DVTK és a PEAC-Pécs szerepel az Európa Kupában. Mindegyik magyar résztvevõ a fõtáblán kapott helyet, ráadásul ismét a Nyugati Konferenciában. Mellettük még 14 csapat, két francia, két olasz, két cseh, két spanyol, két német, illetve egy-egy belga, portugál és svájci gárda helye biztosított. Nyugaton egy selejtezõpárharcot rendeznek a Saint-Armand Hainaut Basket és Amsterdam Angels között. Ebbe a konferenciába esik vissza a Lattes Montpellier – KSC Szekszárd Euroliga selejtezõ vesztese is.
Keleten a helyzet változatlan, négy orosz és négy török csapat neve látható a lista élén. A lengyelek három együttest delegálnak, az elõttünk álló szezonban õk lesznek a legnagyobb visszatérõk az Európa Kupába. Szlovákia is két csapattal vesz részt, hiszen a Kassa mellett Rózsahegy is újra kilép a nemzetközi porondra. Emellett svéd, lett, görög és román együttest is láthatunk a listán. Két selejtezõpárharc lesz. Az egyik ágon a lengyel Gorzow és az Istanbul Üniversitesi, míg a másikon a Gdynia és a Szpartak Noginszk csatázik. Emellett a CCC Polkowice – Piestanske Cajky Euroliga selejtezõ vesztese esik ide vissza.
Az Európa Kupára nevezett csapatok:
Keleti Konferencia | Nyugati Konferencia |
ACS Sepsi-SIC (ROU) | Aluinvent DVTK Miskolc (HUN) |
AGU Spor (TUR) | Basket Landes (FRA) |
Besiktas (TUR) | Belfius Namur Capitale (BEL) |
Enisey Krasnoyarsk (RUS) | DSK Basketball Nymburk (CZE) |
Good Angels Kosice (SVK) | Elfic Fribourg Basket (SUI) |
Hatay BSB (TUR) | Flammes Carolo Basket (FRA) |
Istanbul Universitesi (TUR) | G.D.E.S.Santo Andre (POR) |
KS AZS PWSZ Gorzow WLKP (POL) | Lointek Gernika Bizkaia (ESP) |
KS Basket 25 Bydgoszcz (POL) | KP Brno (CZE) |
KS Sleza Wroclaw (POL) | Nantes Reze (FRA) |
MBK Ruzomberok (SVK) | PEAC-Pécs (HUN) |
MKS Katarzynri Torun (POL) | Reyer Venezia (ITA) |
Mersin Buyuksehir (TUR) | Rutronik Stars Keltern (GER) |
Olympiacos SFP (GRE) | Spar Citylift Girona (ESP) |
PBC MBA Moscow (RUS) | TSV 1880 Wasserburg (GER) |
Sparta&K Moscow Region Vidnoje (RUS) | Uni Gyõr (HUN) |
TTT Riga (LAT) | VBW CEKK Cegléd (HUN) |
Udominate (SWE) | Virtus Eirene Ragusa (ITA) |
A csoportok sorsolását július 4-én rendezik.
