Hirdetés
Európa

A francia válogatott sztárja karanténban Belgrádban



:

:

Hirdetés

A francia közszolgálati televízió Valériane Ayayi-val készített egy hosszú interjút. A francia válogatott, az USK Praha és a Connecticut Sun klasszisa Belgrádban van karanténban.

Ideális esetben Ayayinak most az Euroliga rájátszásában kellenne vezetnie az USK Prahát, közben pedig fejben már a WNBA szezonra és a tokiói olimpiára is készülne. Jelenleg azonban nem erről szól a világ. Tavasszal Euroliga meccsek biztosan nem lesznek. A WNBA szezon rajtját elhalasztották, a tokiói olimpiát pedig 2021-ben rendezik meg.

A francia válogatott klasszisa a cseh szezon lezárása után utazott Belgrádba a szerb férjével és azóta sem hagyhatták el a várost.

Amikor a cseh bajnokságot lezárták, ahol a Prágával bajnokok lettünk, a klub arra kérte a játékosokat, hogy maradjanak, mivel az Euroligát hivatalosan nem fejezték be. Még 5-6 napot maradtunk, mielőtt elengedtek. Ekkor március 14. volt és aznap a férjemmel, aki szerb állampolgár, értesültünk, hogy Szerbia lezárja határait március 15-én éjféltől. Két bőrönddel útra keltünk. A különböző korlátozások miatt kerülni kellett, de Ausztria, Szlovénia és Horvátország érintésével megérkeztünk Belgrádba. A szokásos hét óránál jóval hosszabb volt az út, de március 15-én vasárnap este befutottunk. Aznap éjfélkor megtörtént a zárás.

idézte fel a francia televíziónak az utazásukat Ayayi, aki most a férje szüleivel tölti együtt a karantént.

Még mindig karanténban vagyunk. Külföldről érkezve még 14 napot hozzátettek a karanténhoz a hatóságok, így összesen 28 napot kell elkülönítve töltenünk. Minden nap telefonálnak és ellenőriznek minket a hatóságok. Mivel az otthonunk még épülőben, így a férjem szüleinél vagyunk. Ők 65 év felettiek és szintén nem mozdulhatnak ki a szerb intézkedések értelmében. Nem könnyű 24 órán át ugyanazokat az arcokat látni nap, mint nap, de szerencsére van teraszunk.

– jegyezte meg nevetve a francia klasszis, majd hozzátette, hogy a mindig nyüzsgő Belgrád, most igen csendes.

Gyakorlatilag teljesen kihalt a város. Halljuk, hogy köröznek a rendőrségi helikopterek. A hírek szerint napokon belül mindent lezárhatnak. Itt nincs annyi halálos áldozat, mint Franciaországban, Spanyolországban vagy Olaszországban, de a hatóságok nagyon elővigyázatosak.

A prágai vezetőkkel tartják a kapcsolatot, de semmi konkrétum. A klub a megszorító intézkedéseket pedig már kommunikálta a játékosok felé. “A klub vezetőitől néha jönnek hírek. A játékosok, mind hazamentek. Az amerikaiak, más nemzetből érkező európaiak elutaztak Prágából. A márciusi bérünk most érkezett meg, de az áprilisit már nem fogjuk megkapni.” – tette hozzá Ayayi, aki egyelőre a jövővel kapcsolatban nem mer jóslatokba bocsátkozni.

Minden bizonytalan. Az Euroliga kapcsán vannak hírek egy esetleges szeptemberi nyolcas döntőről. Itt viszont több a kérdés, mint a válasz. Milyen sportértéke lenne annak? Az amerikaiak, akiknek WNBA-s szerződésük van, visszatérnének? A legjobb európaiak is az Egyesült Államokban játszanak. Mi Prágában meg akartunk nyerni az Euroligát, így nagy csalódás ez a mostani helyzet. Egyben viszont nagy megkönnyebbülés is a döntés a felfüggesztésekről, mert az egészség az elsődleges. A WNBA-vel kapcsolatban szintén ez a helyzet. Lesz szezon egyáltalán? Ha igen, érdemes megkockáztatni egy utazást az amerikai hírek ismeretében. Mindent mérlegelni kell.

A családot minden tekintetben érintette a járvány. Ayayi testvére Joel az Egyesült Államokban tanul és a Gonzaga játékosa. Vége a szezonjának. Jelenleg karanténban van Los Angelesben. Gerald, a másik testvére, a Pau Orthez játékosa és a szüleiknél tartózkodik Bordeaux-ban Ayayi nővérével együtt. Az édesanyja a bordeaux-i kórházban dolgozik, míg az édesapjának ételkiszállító cége van. Frontvonalban küzdenek mind a ketten és ki vannak téve a fertőzésveszélynek. A klasszis játékos reményét fejezte ki, hogy idővel elismerik azok munkáját, akik minden nap a lakosság ellátásán dolgoznak.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés