Hirdetés
Magyarország

A Galatasaray elleni Euroliga mérkőzések előtt a Sopron Basket – Gáspár Dávidot kérdeztük



:

:

Hirdetés

Kedden és csütörtökön hazai pályán a Novomatic Arénában csap össze a Sopron Basket a Galatasaray együttesével. Az előttünk álló napokban a magyar csapat mindkét Euroliga csoportmeccsét megvívja a török riválisával. A találkozók előtt Gáspár Dávid, vezetőedzőt kértük helyzetértékelésre.

Mennyire kellett újratervezni előbb amiatt, hogy a Galatasaray az első tornára nem tudott eljönni, majd azt követően, hogy eldőlt: december közepén hazai pályán két mérkőzést vívhattok ellenük? 

Amiatt, hogy nem jöttek el, túlságosan nagy újratervezésre nem volt szükség. Azt az időt mi regenerációval, edzéssel töltöttük. Tehát egy alaposabb, jobb felkészülést sikerült elvégeznünk a Landes-ból, illetve nyílt lehetőség az első meccs után kiadni a játékosoknak a kellő pihenőidőt. Ilyen szempontból ez nem volt zavaró.

Azt, hogy tudunk játszani velük, örömteli volt hallani, mert nem csak pótlásra kerül az elhalasztott találkozó, de két meccset vívunk meg hazai környezetben. Szeretnénk ezt a lehetőséget a lehető legjobban kihasználni.

Az első tornára, mely nagy figyelmet élvező kiemelt esemény volt, egy felpörgött, maximálisan koncentráló csapat futott ki. Előidézhető-e újra ez az állapot 10 nappal később?

Én azt gondolom, hogy igen. Főleg a pénteki mérkőzés alapján, amelyen ezt hevesen ki is nyilvánították a játékosok. Azt éreztem rajtuk, hogy várják már a találkozókat.

A két buborék között eltelt 10 napban, mely során két bajnokit is játszottatok, min kellett változtatni? Egyáltalán mennyire érdemes hozzányúlni a játékhoz?

Igazából, nem erről szólt ez az időszak. Nem nyúltunk hozzá a játékhoz. Kettő új játékot tanultunk meg, amit egyébként is terveztünk, hogy bővítjük velük a repertoárunkat. Összességében az alapvető utasítás az volt a lányok felé, hogy mindkét mérkőzéshez maximális komolysággal, fókusszal, erőbedobással álljanak hozzá. Mindegyik párharcot, meccset versenyhelyzetként fogják fel. Ez az, ami mentálisan fenntartja azt a szintet, amire a Galatasaray ellen szükség lesz.

Ezt maximálisan visszakaptam, mert a Vasas és a PINKK ellen is ebben a szellemben teljesítettek a játékosok. A játékunkat nézve támadásban és védekezésben is azt kaptuk, amit elvárunk tőlük. Ezek az előjelek jónak bizonyulnak. A véleményemet nem a nagyarányú győzelmekre, hanem a mutatott játékra alapozom. Nagyon bízom benne, hogy ezt sikerül átmenteni.

Mielőtt rátérnénk a folytatásra, a pénteki meccshez képest magas poszton két helyen kiegészülhet a csapat az Euroligára. Tina Krajisnik és Glory Johnson növeli a variációs lehetőségeket.  

Igen, ez így van. Ezzel kapcsolatban többet nem is nagyon lehet mondani. Tina most nem tudott játszani, Glory pedig nem szerepel a magyar bajnokságban. Az Euroliga rotációnk érhetően különbözik a magyar bajnokságtól, ilyen szempontból lesz változás, de nem lesz úgymond újdonság.

Fotó: FIBA.Basketball

A beszélgetésünk előtt átnéztem az Euroliga rangsorokat. Két mutatón akadt meg a figyelmem. A szerzett labdákat tekintve a második legtöbbet rögzítették nálatok az első játékhetén és a harmadik legjobb százalékkal dobtátok a triplákat. Amikor a szezon előtt elterveztétek a Sopron játékát, akkor nagyjából ezekre az erényekre gondoltatok a stábbal?

Ha a szerzett labdákról beszélünk, akkor annak nagyon örülünk. A védekezésből indul a taktikánk és abból a felfogásból indulunk ki, hogy onnan lehet építkezni. Azt, hogy a triplaszázalékunk is ilyen szép, úgy fogalmaznám meg, hogy hab a tortán. Nem úgy terveztük, hogy egy “running and gunning” csapat leszünk.

Nyáron lapunknak is nyilatkoztál arról, hogy Gabby Williams és Megan Walker személyében milyen karakterű légiósokat kerestetek és miként illeszkedhetnek a játékba. Immár közel három hónap közös munka és egy Euroliga buborék után, milyenek a benyomásaid? 

Abszolút jók. Én azt gondolom, hogy Gabby azt a sokoldalúságot mutatja, ami a korábbi csapataiban is jellemezte. Támadásban és védekezésben is odateszi magát. Mindkét oldalon igyekszik a tudása legjavát mutatni. Egy olyan komplex játékosról van szó, aki minden Euroligás csapat életében egy nagyon fontos és meghatározó játékos lehet.

Megan beépítése azért volt hosszadalmasabb, ment talán lassabban, mint Gabby beépítése, mert teljesen más játékrendszerből érkezett hozzánk. Az Egyesült Államokban más taktika mentén vezetik a támadásokat és neki azt a játékrendszert, amit mi alkalmazunk, szoknia kellett. A mai napig ezt tanulja és igyekszik magáévá tenni, hogy ebben a játékrendszerben hol találja meg a helyét és hogy lehet a legjobban a játékát kiaknázni. Ez a folyamat még nem ért a végére. Mind az, hogy Megan megértse és az is, hogy a csapat minél jobban tudja őt használni. Egy dolgot nem lehet elvenni tőle. Nagyon szorgalmas, nagyon jó személyiségről van szó. Ez Gabby-ről is elmondható. Mind a ketten alázatosak, élmény velük dolgozni.

Térjünk rá az ellenfélre. Milyen benyomásaid vannak a Galatasaray-ról? 

Egy támadó orientált csapatról van szó, amihez nagyon jó játékoskeret párosul. A hétközi Mersin elleni meccsükön 97-95-re nyertek és szombaton is 93 pontot értek el. Úgy látjuk, hogy ők erre helyezik a hangsúlyt. Vannak periódusai a mérkőzéseiknek, amikor nagyon szigorú védekezéssel jönnek elő, de alapvetően nem ez jellemzi a játékukat, hanem a támadásokban próbálnak minél attraktívabbak lenni.

A csapat motorja Courtney Williams, tőle történik a legtöbb bontás. Kiemelném Anete Steinbergát, illetve két olyan magasembert Mercedes Russel és Quanitra Hollingsworth személyében, akik a palánk alatt jelentős ellenállást tudnak kifejteni.

Kemény ellenfélként tekintünk rájuk. Fontos lesz, hogy az előbb említett játékosokat hogyan tudjuk megállítani. Ne felejtsük el Zofia Hruscakovát, akit ismerhetünk, hogy jó távoli, középtávoli dobó és ott vannak a török játékosok, mint például Asena Yalçın, aki nagyon jól száll be a hátvéd posztra.

Lement egy hét és 18 mérkőzés az Euroligából. Nézzük egy kicsit a nagyobb képet, milyenek az általános tapasztalataid a sorozat visszatéréséről?

Nehéz reális képet adni. Vegyük példának az Orenburgot, akik legyőzték a Kurszkot, majd másnap találkoztak a Salamancával. Akkor egészen biztosan nem a csapatuk valós arcát mutatták. Egymást követő napokon lejátszott mérkőzések után oda kell rakni a fáradtságból fakadó hibákat. Azért nehéz megmondani, hogy adott esetben mire képes egy csapat.

Az ettől függetlenül tisztán lejött, hogy mely csapatoknak mik a jellemvonásaik, az erősségeik, amiket támadásban és védekezésben ki akarnak hozni. Továbbra is az a megállapításom, hogy még a csoportokon belül is nagy csaták alakulhatnak ki. A következő buborékban is számítok meglepetésre.

Lehetne több példát is hozni. A Fenerbahce-nál is kiesett három irányító, így emiatt nem tudtak reális képet mutatni. Mindannyian kíváncsiak voltunk, hogy a nagy mértékben átalakult csapatok az új felállásainkban hogyan funkcionálnak. Gondolok itt például a Kurszkra, ahol kérdés volt, hogy Arike Ogunbowale és Stephanie Mavunga miként tudja elosztani a labdákat.

Különleges Euroliga szezonnak nézünk elébe, már csak azért is, mert buborékos rendszerben még nem zajlott soha.

Zárásul teljesen más téma, hiszen az U20-as válogatott szövetségi kapitánya is vagy. Múlt héten lett hivatalos, hogy Sopronban rendezik a 2021-es kontinenstornát a korosztály számára. Hogy értékeled ezt a bejelentést és ebben a speciálisban helyzetben miként alakul a csapat felkészülése?

Annak, hogy megrendezzük a tornát, én örülök. Jó hazai környezetben játszani és bízom benne, hogy addigra már a vírushelyzet is normalizálódik valamennyire, bár ebben nem lehetünk biztosak. Akár nézők előtt is játszhatnánk és élvezhetnék a támogatásukat. A téli szünetben összetartást nem tudunk rendezni, ez a munka áttevődik a tavaszi időszakra. Jelenleg az U20-as válogatott kapcsán erről tudok beszámolni.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés