:
:
Szerdán és csütörtökön immár a 12. fordulót rendezik a nõi kosárlabda Euroligában. Az UNIQA Sopron szerdán magyar idõ szerint 19 órától a Galatasaray vendége lesz.
A török sztárcsapatok közül a Galatasaray idén kevésbé van reflektorfényben, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jó keretük. Ezt õsszel is megtapasztalhattuk, amikor Sopronban 76-60-as gyõzelmet arattak. Sokat írtunk korábban a Galatáról, olyan kiugróan nagy nevek nem érkeztek, mint az elmúlt években, viszont a stabil török magjukat minõségi légiósok egészítik ki. Jewell Loyd-ot olvasóinknak sem kell bemutatni. A WNBA-ben 2015-ben az év újonca volt, legutóbb pedig hétfõn délután írtunk róla, amikor az amerikai válogatott olimpiai bõ keretébe is behívót kapott. Loyd azon amerikai játékosok közé tartozik, akik már az elsõ európai szezonjukban leteszik a névjegyüket. Az Euroligában 11 meccs után 15,5 pontos átlaggal rendelkezik. A másik amerikai játékosuk Lynetta Kizer pedig múlt héten szerepelt a címlapokon, amikor 26 pontot dobott a Lille-nek. Kiemelést érdemel még a légiósok közül a montenegrói válogatottból jól ismert Jelena Dubljevic, aki 12,2 pontos átlaggal rendelkezik.
Az Euroligában jelenleg 7 gyõzelemmel és 4 vereséggel az A-csoport 4. helyén található a Galatasaray. Bár matematikailag még nem jutottak be a rájátszásba, de erre kiválóak az esélyeik. A kevesebb klasszisuk mellett a korábbiaknál szervezettebb játékot játszanak. Nagy hangsúlyt fektetnek a védekezésre, a mezõnyben a harmadik legkevesebb pontot kapják, meccsenként mindössze 59,4-et. Emellett azonban a legtöbb fontos statisztikai mutatóban a középmezõnyben állnak. Elsõsorban magas posztokon vannak megingásaik, a vereségeik alkalmával rendre nagy különbséggel veszítik el a lepattanócsatát. Emellett a Galatasaray gárdájával kapcsolatos cikkek, elemzések kiemelik, hogy nagyon gyengén dobják idén a triplákat. Az eddigi 11 Euroliga meccsen mindössze 27%-kal értékesítették a távoli dobásaikat és ezzel a legrosszabb a mutatójuk ezen a területen a 16 csapat közül. Ugyanezek a nehézségek a bajnokságban is megvannak náluk. Szintén négy vereségük van és jelenleg a tabella 4. helyén állnak. Igaz, mindössze egy gyõzelem az elõnye a listavezetõ Fener-nek.
A soproni csapat kifejezetten jó teljesítményt nyújtott Miskolcon. Azt láthattuk, hogy a palánkok alatt voltak nehézségek, viszont ezt mezõnybõl a kiemelkedõ egyéni teljesítmények kompenzálták. Sajnos az egyik extrát nyújtó soproni játékos Aleksandra Crvendakic mandulagyulladás miatt nem lehet ott a társaival Isztambulban. Összességében így túlzott elvárásokat nem szabad megfogalmazni, de a két csapat elsõ meccséhez hasonlóan a tisztes helytállás ezúttal is reális célkitûzés.
