Hirdetés
Archivum

A Gdynia nyerte a Lengyel Kupát



:

:

Hirdetés

A hétvégén rendezték Polkowice városában a Lengyel Kupa négyes döntõjét. A sorozatban elmaradt az álomdöntõ, a Wisla Krakow és a Lotos Gdynia összecsapása, miután a krakkóiak már az elõdöntõben elvéreztek.

Az elsõ elõdöntõt a házigazda CCC Polkowice játszotta a Gdyniával. Fordulatos találkozó volt, a Gdynia kezdett jobban, a második negyed elején már 10 ponttal is vezettek és a félidõben is 39-32 volt az állás a javukra. A hazaiak a harmadik negyedben közönségük lelkes bíztatása közepette remek triplákkal egy pontra zárkóztak fel.

A negyedik szakasz 51-50-es Gdynia vezetésrõl indult. 56-56-nál már egyenlített is a Polkowice, de a nagy felzárkózás túl sokat kivett belõlük. A negyedik negyed végjátékában egy 11-0-s futással 67-56-ra elhúzott az EuroLigás együttes és meg is nyerte az elsõ elõdöntõt.

A másik ágon a Wis³a Can-Pack Kraków játszott az Energa Toruñ alakulatával. Itt is rendkívül változatos találkozót láthatott a publikum. Az elsõ negyedben végig a krakkóiak vezettek és 10 perc játék után 19-14 volt az állás a javukra. A második negyed elején azonban nagyon beragadt Jose Ignacio Hernandez hölgykoszorúja, a Toruñ 22-31-re ellépett ekkor. A mázlija az volt a Krakkónak, hogy Gunta Basko és Nicole Powell vezetésével a szünetre 32-35-re tudtak felzárkózni, így nem dõlt el idõ elõtt a csata.

A harmadik negyedet ismét megnyomta a Toruñ és a játékrész végére 42-51-es elõnyre tettek szert. Ekkor úgy nézett ki, hogy a negyedik negyedre elég is lehet ez a különbség, de végül nem lett… A játékrész felénél 57-57-nél egyenlített a Krakkó. Nemcsak egyenlített az EuroLigában rendre eredményesen vitézkedõ gárda, de egy 7-2-es futás után az utolsó percbe fordulva már 64-59-re vezettek is. Azonban volt még egy fordulat a találkozóban, két lengyel játékos, T³umak és Radwan pontjaival fordított a Toruñ. T³umak duplája után volt 64-64 az állás, majd Radwan 3 másodperccel a lefújás elõtt egy triplával 64-67 arányban megnyerte a meccset csapatának.

Így a bajnoki tabellán 6. helyen szerénykedõ Toruñ az elõdöntõben térdre kényszerítette a bajnoki listavezetõ Wis³a Can-Pack Kraków-t. Az idei keretrõl hiába mondták elõzetesen a krakkói vezetõk, hogy a tavalyinál jobban alkalmazkodik a lengyel légiós szabályokhoz, hazai porondon továbbra sem tud dominálni a gárda. A Wis³a Can-Pack Kraków a bajnokságban még javíthat, ott listavezetõk és közel állnak az alapszakasz megnyeréséhez.

Elõdöntõk


CCC Polkowice – Lotos Gdynia 56:67 (16:24, 16:15, 18:12, 6:16)

CCC Polkowice: Carter 16, Majewska 11, Trofimowa 8, Zoll 7, Jeziorna 6, Smith 4, Greene 3, Walich 1, Babicka 0, Musina 0.
Lotos Gdynia: Babkina 18, Jujka 16, Bjelica 13, Swanier 8, Wright 7, Tomia³owicz 5, Kaczmarska 0.

Wis³a Can-Pack Kraków – Energa Toruñ 64:67 (19:14, 13:21, 10:16, 22:16)
Wis³a Can-Pack Kraków: Powell 14, Phillips 12, Leciejewska 12, Leuchanka 8, Krê¿el 8, Jelavic 4, Basko 4, Pawlak 2.
Energa Toruñ: Perostiyska 27, Maksimovic 11, Gladden 9, Radwan 7, Radunovic 4, Bortelova 3, Murphy 2, Gajda 0, Krawiec 0, Ma³aszewska 0.

Amilyen izgalmakat hoztak az elõdöntõk, annyira sima lett a döntõ. Az Energa Toruñ gárdájának akkora sikert jelentett a krakkói együttes kiütése, hogy a fináléra már nem tudtak megújulni. Érvényesült a Gdynia keretének nagyobb rutinja és Wright 28, illetve Babkina 17 pontjának köszönhetõen csúnyán kiütötték ellenfelüket. Már az elsõ negyed után 11 ponttal vezettek és a harmadik periódusban már a 30 pontot is megközelítette a differencia, végül 78-50-es gyõzelemmel lett kupagyõztes a Lotos Gdynia.

Döntõ

Lotos Gdynia – Energa Toruñ 78:50 (22:11, 18:17, 23:8, 15:14)
Lotos Gdynia: Wright 28, Babkina 17, Tomia³owicz 12, Bjelica 6, Swanier 6, Krawczyk 5, Jujka 2, Misiuk 0.
Energa Toruñ: Ma³aszewska 9, Radwan 7, T³umak 7, Radunoviæ 6, Gajda 5, Perostiyska 5, Bortelova 4, Maksimovic 4, Murphy 2, Gladden 1.

Hirdetés