A Gernika ellen kezdi az Európa Kupa rájátszását a Szekszárd
:
:
Szerdán és csütörtökön elrajtol a női kosárlabda Európa Kupa rájátszásának második fordulója. Az Atomerőmű KSC Szekszárd ellenfele a Lointek Gernika lesz. Az első mérkőzést a baszk csapat otthonában rendezik szerdán 20 órától.
Az Atomerőmű KSC Szekszárd kiemelkedő teljesítménnyel, 5 győzelemmel és 1 vereséggel, +82-es pontkülönbséggel zárta az Európa Kupa csoportkörét még december elején. Ez a kiváló eredmény nem csak az első körös kiemelést jelentette, de egyben azt is, hogy a második fordulóban a második mérkőzést rendezi hazai pályán a magyar csapat. Tavaly az Artego Bydgoszcz elleni párharc kapcsán jól emlékezhetünk ennek az értékére, amikor a 17 pontos lengyelországi vereség után egy felejthetetlen visszavágót élhettünk át 26 pontos sikerrel és megérdemelt továbbjutással.
A Lointek Gernika a Győr csoportjában szerepelt és végül 4/2-es mutatóval zártak a Salamanca mögött a második helyen. A rájátszás első körében a Tsmoki-Minszk alakulatát búcsúztatták. Fehéroroszországban 57-52-es győzelmet arattak, majd hazai pályán 83-56-ra kiütötték riválisukat. A Gernika 13 győzelemmel és 4 vereséggel a spanyol élvonal tabellájának harmadik helyén áll. A két vereséggel rendelkező Salamanca és az idén már három vereséget begyűjtő Girona előzi meg a csapatukat. A közvetlen üldözőjük pedig a Valencia 5 vereséggel.
A fenti eredménysor is mutatja, hogy egy nagyon komoly játékerőt képviselő rivális vár a Szekszárdra. Ettől függetlenül nincs oka tartani az ellenfelétől a KSC-nek, miután Zeljko Djokic együttese sincs rossz formában. Az Európa Kupa csoportkör lezárása óta mindössze egy vereséget szenvedett a csapat, ezt a DVTK-tól január 12-én, de ezen felül hat sikert is begyűjtött. A Ceglédet, a Győrt, a ZTE-t, a Vasast, a PEAC-ot és a PINKK-et felülmúlva. Az utolsó két Európa Kupa fellépését a válogatott szünet után már a most ismert felállásában játszotta le a KSC, tehát Sara Krnjic és Ty Marshall is a fedélzeten volt, pályára is léptek.
A pénteki PINKK meccset követő nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra Zeljko Djokic, hogy valamivel hullámzóbban teljesített – különösen védekezésben – a csapata az utóbbi időben. Azonban azt is érdemes hozzátenni, ha kijött a lépés a Szekszárdnak, akkor nagyon rendben volt ezen a téren. Jelenleg 12.3-as értékkel az Európa Kupában a harmadik legmagasabb szerzett labda átlaggal rendelkezik. A bajnokságban pedig 11.6 ugyanezen mutatója meccsenként. A lepattanókban a nyolcadik legmagasabb átlaga a szekszárdi alakulatnak van az EK-ban, míg a magyar bajnoki számok között a 12.2-es támadó-lepattanó átlagot érdemes kiemelni, ami az egyik legjobb a hazai mezőnyben.
A fenti adatoknak a Gernikával való összehasonlítás tekintetében van komoly jelentősége. Amíg a mezőnyszázalékok hasonlóan alakulnak, addig a Szekszárd jobban szedi a lepattanókat. Különösen a támadó-lepattanók átlagának 15-10-es aránya kedvező. Nem véletlen, hogy több szekszárdi pont születik második esélyből mérkőzésenként. A mieinknek emellett több a szerzett labdájuk (12-9) meccsenként és lényegesen több gyorsindításos pontot rögzítettek szekszárdi oldalon. A Gernika 5.6-ot átlagol, míg a Szekszárd kereken 15-öt. Mindkét csapat tud bő rotációval játszani, jóval 20 felett jár a padról érkező pontok átlaga. A Szekszárd esetén a bajnoki beharangozókban is gyakran kiemeltük, hogy a légiósok mellett Studer Ágnes, Kiss Virág vagy éppen a legutóbbi bajnokin Bálint Réka fel tudnak lépni támadásban.
A Gernika keretét nézve érdemes hangsúlyozni, hogy egy nagyon stabil alapcsapattal rendelkeznek. Ez belső posztokon Nikolina Milic és Nogaye Lo játékára épül. A külső sorban pedig Blake Dietrick, Julie Wojta, Gaby Ocete, Belen Arrojo, Gintare Mazionyte mind-mind jól csengő nevek. Nem kiemelkedően magas szerkezetű, de mozgékony, agresszív védekezésre képes csapat a Gernika. Az Európa Kupában egyedül Salamanca jutott ellenük 60 pont fölé. Igaz, ők kétszer is. A bajnokságban pedig a 17 forduló alatt három gárda ért el ellenük 65 pontot vagy ennél többet. Mindenki mást ezen határ alatt tartottak. Óriási küzdelemre van kilátás, de a Szekszárd rendelkezik olyan megbízható játékokkal és meccseket eldönteni képes húzóemberekkel, hogy a visszavágóra esélyt kínáló eredményt érjen el.

Fotó: Jantner Zsolt – Atomerőmű KSC Szekszárd
