Hirdetés
Európa

A Girona a Lattes Montpellier-t fogadja az Euroliga forduló záró mérkőzésén



:

:

Hirdetés

Csütörtökön este a Sopron Basket – Famila Schio találkozó után is rendeznek még egy összecsapást az Euroliga 7. fordulójában. Ezen a Girona fogadja a Lattes Montpellier-t.

Az elmúlt napokban Sonja Petrovic érkezése miatt a Girona a kosárlabdával foglalkozó szaklapok címlapjaira került. Hogy a szerb klasszis játszik-e, azt egyelőre nem tudni. Vélhetően csak közvetlenül a mérkőzés előtt dől el. “Ez egy utolsó pillanatos döntés lesz. A sérüléséből teljesen felépült, az orvosok engedélyezték a játékát, de még egyértelműen előszezon formában van. Meg fogjuk beszélni a mérkőzés előtt, hogy milyen állapotban érzi magát. Van esély a játékára, de sok tényezőt kell mérlegelni.” – mondta a mérkőzés felvezetéseként Eric Suris vezetőedző.

A Lattes Montpellier jó formában várja az összecsapást, sokkal jobb teljesítményt mutatott a válogatott szünet után, mint a Girona. A 4/2-es mutatóval rendelkező franciák a Lyon-t és a Fenerbahce-t verték, a bajnokságban pedig legutóbb a Tarbes gárdáját múlták felül hosszabbítás után. A FIBA szakírói is az erősorrendjükben a negyedik helyre tették őket. Stephanie Mavunga és Sami Whitcomb extra formát mutat, ahogy az éppen Gironából szerződtetett Gabby Williams is. Ezzel szemben a Girona a Kurszk legyőzése után kikapott a Famila Schio otthonában, így 2/4-es mutatóval várják a folytatást.

Fotó: FIBA.Basketball

A két csapat tavasszal az Európa Kupa elődöntőjében emlékezetes párharcot vívott. 4500 néző látta Gironában, ahogy a francia együttes 69-66-os győzelmet arat. Később a Lattes Montpellier kivívta a fináléba kerülést. A Lattes Montpellier-nek valamivel több opciója van, de nagy kérdés, hogy a Gironára miként hat Sonja Petrovic érkezése. Egy ilyen kaliberű klasszis jelenléte, még ha csütörtökön nem is játszik, tudja magával húzni a teljes társaságot.

ÉLŐ VIDEÓ

ÉLŐ STATISZTIKA

Hirdetés