Hirdetés
Magyarország

A Girona ellen folytatja a Sopron Basket



:

:

Hirdetés

Csütörtökön 20 óra 15 perctől a Girona otthonában lép pályára a női kosárlabda Euroligában a Sopron Basket. Bár a spanyol bajnok nem nyert még idén meccset nemzetközi porondon, nagyon komoly erőpróba vár Gáspár Dávid tanítványaira.

Két forduló után kiemeltük lapunkban is, hogy mindössze a 2019-es soproni Final4 négy résztvevője, a címvédő UMMC Jekatyerinburg, a Dinamo Kurszk, az USK Praha és a Sopron Basket veretlen az Euroligában. Előkelő társaságban szerepel a magyar bajnok, de nem csak a számszerű eredmények, hanem a mutatott játék alapján is ide tartozik. Sokat méltattuk a Sopron védekezését, amit a statisztika is alátámaszt. Két forduló után Gáspár Dávid együttese kapta a legkevesebb pontot a sorozatban. A Lattes Montpellier 30.5%-os mezőnymutatóval 18, a Fenerbahce 38.8%-os mutatóval 23 mezőnykosarat ért el mindössze. Két forduló után a magyar csapat ellen értékesítették a legalacsonyabb százalékkal a mezőnykísérleteiket a csapatok.

Nem lehet elég alkalommal kiemelni az első két meccs fontosabb mutatóit. A Lattes Montpellier ellen 8 szerzett labda, 16 gólpassz a mérleg és ezekre 15 eladott labda jutott. A Fenerbahce ellen 9 szerzett labdát, 12 gólpasszt és mindössze 7 eladott labdát regisztrálhattunk. Ráadásul mindkét találkozón elérte legalább a 10-et a támadó-lepattanók száma. Ugyanezek az erények megmutatkoztak vasárnap a Szekszárd elleni bajnoki találkozón is. A Sopron hatékonyságát mutatja, hogy a csapat teljesítmény-indexe 126-os lett, míg a hazai riválisé mindössze 50-es. Egyrészt a játék minden elemében óriási fölényt mutat ez az adat, másrészt pedig látványosan alátámasztja, hogy mennyire hatékony idén a Sopron. Mentálisan és fizikálisan ez a játék brutális megterhelést jelent, így biztosan lesz olyan este, amikor nem sikerül 40 percen át megvalósítani. Viszont maga az út, amin a Sopron jár, tiszteletre méltó és abszolút a csúcs-szint jelenleg itt a kontinensen.

Fotó: Tóth Zsombor – Sopron Basket

A Girona felemás rajtot könyvelhet el idén. A bajnokságban veretlenek és nyerték a Szuperkupát, aminek Spanyolországban – török és francia társához hasonlóan – még van presztízse. Ugyanakkor nemzetközi porondon két vereség a mérleg. A keretüket nézve a tavalyi bajnokcsapatból hatan távoztak. Van két hosszabb kihagyását töltő sztárjuk, Nuria Martinez, illetve a nyáron a sérülése ismeretében szerződtetett Sonja Petrovic. A csapat vezére az elnyűhetetlen Laia Palau, aki idén minden rekordot megdönthet. Az idei évadban az Euroligában a kettes posztról közel 20 pontot átlagoló Magali Mendy a legeredményesebb. A DVTK-ból (is) jól ismert center Naignouma Coulibaly 14.5 pontos átlaggal a második, míg Adaora Elonu, illetve az Amerika-bajnokságon az USA válogatottjával aranyérmes Brittney Sykes átlagol még 10 pont felett.

Gironában nagyon csalódottak voltak, amikor összeállt a versenynaptár és kiderült, hogy egy isztambuli és lyon-i túrával indul az Euroliga szezon. Köztudottan erős a hazai pályájuk és az ottani kommentárok szerint sokat jelentett volna egy tiszteletet parancsoló otthoni siker az évad elején. A Fener otthonában 86-82-es vereséget szenvedtek, de 17 pontos hátrányból jöttek vissza. A Lyon-t 22 pontra engedték el és akkor nem is sikerült korrigálni. Végül 89-67-re kikaptak. Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami a legérzékenyebb a spanyolok számára az idei EL-szereplés kapcsán, a védekezés. Tavaly a Girona úgy lett bajnok hazájában, hogy az alapszakaszban átlagban 58.5 pontot értek el ellenük a riválisaik. A rájátszásban egyszer sem kaptak 74 pontnál többet. A bajnoki döntőben a Salamanca mindössze 64, illetve 65 egységig jutott ellenük. Az idei csapat azonban az Euroligában kétszer beleszaladt nagy pofonba. Azt Gironában sem vitatják, hogy nincs olyan támadó-potenciál a keretben, hogy rendre 80-90 pontos meccseket nyerjenek.

Függetlenül attól, hogy eddig nem tudta az Euroligában megmutatni erősségeit a Girona, egy spanyol élcsapatot soha nem szabad lebecsülni. Kellemetlen stílusú alakulatról van szó, a Fener 16, a Lyon 19 eladott labdával zárt ellenük. Ilyen szituációk után 20 és 18 pontot értek el a spanyolok, tehát minden hibát megbüntetnek. Biztosak lehetünk benne, hogy kielemezték az első két fordulót és hazai környezetben hatványozottan fognak küzdeni. Emlékezhetünk rá, hogy tavaly hasonló helyzetben látogatott az akkor gödörben lévő Salamancához a Sopron és pokolian nehéz mérkőzés volt. Végül nagy csatában született meg az idegenbeli bravúr.

Hirdetés