:
:
Egy kiélezett mérkõzésen a CMB Cargo UNI Gyõr 71-66-ra legyõzte a PEAC-Pécs együttesét és ezzel megszerezte a bronzérmet a Magyar Kupában.
Egy olyan bronzmérkõzésre készülhettünk, ahol mindkét csapat kifejezetten erõs motivációra építhetett. Ennek megfelelõen egy éles, jó találkozó kerekedett. Az elsõ percekben még mindkét oldal kereste a ritmust, majd 11-11 után a Gyõr kapta el elõször a fonalat és 11-4-es sorozattal zárta le az elsõ szakaszt. Három tripla is utat talált ebben a szakaszban a gyûrûbe Völgyi Péter gárdájánál. Árulkodó adat, hogy az elõdöntõben 40 perc alatt összesen kettõ lett sikeres. A második negyed elején alakult ki a két együttes között a legnagyobb különbség. Ez 26-17-nél 9 pont volt. A PEAC-nál ismét Raksányi Krisztina vállalta fel a vezér szerepét, aki egész hétvégén extrán játszott, mellette pedig Jessica Kuster-tõl érkeztek hazai pontok. A félidõre ledolgozta hátrányát a PEAC és így 33-33-ról vonulhattak a hosszabb pihenõre a felek.
A harmadik negyed elején kifejezetten bátran vállaltak a csapatok távolról. A PEAC került elõnybe ebben a periódusban, így 45-41-nél Völgyi Péter idõkérése szakította meg a játékot. Elsõsorban a védekezésben kért nagyobb koncentrációt a gyõri szakvezetõ. Felkeményedett a meccs, de a PEAC õrizte pár pontos vezetését. A két gárda között 6 egység volt ekkor a legnagyobb differencia. A záró szakasznak 53-48-ról vágtak neki a felek. A játékrész elején nem telt el egy perc és 53-53-nál kiegyenlített a Gyõr. Innentõl kezdve a lélektani elõny Simon Zsófiékhoz került. Úgy tûnt, hogy a pécsiek regenerálódtak nehezebben az elõdöntõ után. Likhtarovich két villanása és Varga ziccere után 60-55-nél Boris Maljkovic kért idõt. Ennek meglett az eredménye. A PEAC Raksányi és Fûrész találataival 60-60-nál egyenlített és labdája volt a vezetéshez. Ekkor nem tudtak elõnybe kerülni a pécsiek és utóbb kiderült, hogy ez döntött.
A hajrában pontosabbnak bizonyult a Gyõr és Kiesel triplája után 69-62-re módosította az állást másfél perccel a lefújás elõtt. A PEAC nagy szívvel játszott, egy pillanatig nem adta fel és 69-66-nál még támadhatott az egyenlítésért. Ez végül nem jött össze, a végeredményt a 24 pontot szerzõ Kiesel két büntetõje állította be. A PEAC legeredményesebbje a 23 pontos Jessica Kuster lett, aki késõbb az eredményhirdetés alkalmával a legjobb pécsi játékosnak járó különdíjat is átvehette.
Eredmény
PEAC-Pécs – CMB Cargo UNI Gyõr 66-71 (15-22, 18-11, 20-15, 13-23)
Statisztika
