Hirdetés
Archivum

A Gyõr indul az Euroligában!



:

:

Hirdetés

A magyar nõi kosárlabdázás szempontjából rendkívül fontos hír, hogy továbbra is két magyar csapat szerepel a nõi kosárlabda Euroligában. A FIBA Europe a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségén keresztül jelezte, hogy a hagyományoknak megfelelõen a következõ évadban is két magyar résztvevõre számít és így a legrangosabb európai kupasorozatban indulhat a SEAT SZESE Gyõr alakulata.

A döntés hátterérõl Tapodi Péter, klubigazgató nyilatkozott a gyõri csapat hivatalos honlapjának. “Rettentõen sajnáljuk, hogy Pécs nem tudott rajthoz állni az Euroligában, hiszen tizenöt éven át példásan reprezentálták Magyarországot. A felkérést a magyar nõi kosárlabdázás érdekében is el kellett fogadnunk, hiszen nem szerettük volna, hogy a két Euroliga-hely valamelyike veszélybe kerüljön. Természetesen rendkívül megtisztelõ, hogy a nemzetközi szövetség elismeri több éves munkánkat, és úgy érzi, készen állunk a feladatra. Ebben szerepe lehet az elmúlt évek stabil Európa-kupa szereplésünknek és a rendezett háttérnek is. A keretben nagy változást nem tervezünk, egy-két játékossal ugyanakkor bõvülhet a csapatnévsor, hiszen komoly terhelés vár a játékosokra. Az alapelveinken nem szeretnénk változtatni, fiatal csapatunk van, a legidõsebb játékosunk huszonöt éves, és az esetleges igazolások is ebbe a koncepcióba illeszkednek majd. Tudjuk, hogy nehéz feladat vár ránk, de igyekszünk legalább olyan méltón képviselni az országot, mint azt a Sopron és a Pécs tette és teszi hosszú évek óta” – mondta Tapodi Péter.

Mint ismeretes az MKOSZ a Pécs 2010 együttesének nemzetközi kupákra történõ nevezését nem fogadta el, miután a klub nem teljesítette az elõírt feltételeket. Az Euroligában jövõre a bajnoki címvédõ MKB-Euroleasing Sopron és a SEAT SZESE Gyõr képviseli a magyar színeket.

MKOSZ Közlemény

Mégis két magyar csapat indul a Nõi Euroligában

Miután a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a Pécs 2010 Euroliga (ELW) nevezését nem támogatta, a FIBA Europe azt javasolta az MKOSZ-nek, hogy keressen az MKB-Euroleasing Sopron mellé egy másik klubot, amely vállalná az indulást a sorozatban. Ellenkezõ esetben Magyarország elveszítheti a két állandó helyét az Euroligában.

A mai napon a SEAT Lami-Véd Gyõr nevében Tapodi Péter, klubigazgató megerõsítette a csapat indulási szándékát a Nõi Euroliga 2011/12-es idényében, így továbbra is két magyar klub vesz részt Európa legrangosabb nõi kupasorozatában.

Hirdetés