Hirdetés
Archivum

A Gyõr került elõnybe a bronzcsatában



:

:

Hirdetés

A CMB Cargo UNI Gyõr 91-64-re legyõzte a VBW CEKK Cegléd együttesét a 3. helyért zajló párharc elsõ mérkõzésén. Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc szombaton Cegléden folytatódik 1-0-s gyõri elõnyrõl.

A beharangozónkban is kiemeltük, hogy éles csata várható, hiszen mindkét klub számára siker lenne a bronzérem megszerzése. Ennek szellemében jó iramú, magas hõfokú találkozót láthattunk, melyet Varga Zsófia és Katona Szidónia kosárváltása vezetett fel. Az elsõ percekben jellemzõen a Cegléd járt elõrébb, majd 13-9-es vendég vezetést követõen az elsõ etap hajrája a Gyõrnek sikerült jobban. Likhtarovich triplája után 19-17-es elõnyben volt Völgyi Péter együttese. Az elsõ szakaszt azonban Nagy-Bujdosó találata zárta, így 10 perc után 19-19 állt az eredményjelzõn. A második negyed elején is a Gyõr volt lendületben. Három és fél perc alatt 12-4-es hazai sorozatot rögzíthettünk. Cziczás László idõt is kért, de a Gyõr így is õrizte elõnyét. A lélektani 10 pontos differenciát 35-25-nél jegyezhettük fel. Az elsõ félidõ tartogatott még egy fordulatot. A Ceglédnek is akadt egy felzárkózása, mely során megfelezte a hátrányát. A nagyszünet elõtt azonban az extra dobóformát kifogó Goree visszaállította a differenciát.

A 42-34-rõl induló harmadik negyed elsõ találatát még a CEKK jegyezte, de Skoric duplájára Kiesel két extra villanással válaszolt. Gyakorlatilag 8-10 pont között állt be a mérkõzés. A Ceglédnek 48-36 után egy 6-0-s sorozattal volt utoljára felzárkózási lehetõsége. A folytatásban gyorsan nõtt a differencia. Az élesebb gyõri csapat könyörtelenül megbüntette a Cegléd eladott labdáit. Ebbõl végül 16 lett a lefújás pillanatára. Emellett a 26 pontot szerzõ Kiesel és a 24 pontos Goree kettõse olyan extrát hozott támadásban, amely ellensúlyozta, hogy a Cegléd meg tudta nyerni a lepattanócsatát. A harmadik negyed legnagyobb különbsége 18 egység volt a két gárda között. A záró szakasznak 66-51-rõl vágtak neki a csapatok. Itt már csak a hazai siker mértéke volt a kérdés. Végül a Gyõr 91 pontig meg sem állt.

Eredmény
CMB Cargo UNI Gyõr – VBW CEKK Cegléd 91-64 (19-19, 23-15, 26-19, 23-11)
Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc állása 1-0 a CMB Cargo UNI Gyõr javára.

Statisztika

Hirdetés