Hirdetés
USA

A hajrában a konferencia-küzdelmek alapszakasza



:

:

Hirdetés

Az előttünk álló napokban igazi meccsdömping vár a magyar lányokra.

Az Ohio State rendkívül fontos és egyben bravúros sikert aratott vasárnap. Szerdáról csütörtökre virradóra a Nebraska lesz az ellenfél, akiket korábban hosszabbítást követően idegenben sikerült felülmúlni. A középmezőny tagjai azóta is, így ellenük most hazai környezetben is esélyesek lesznek Juhász Dorkáék. Szombaton a közvetlen riválisnak számító Rutgers otthonában szerepel az Ohio State. Sok mindent meghatározhat ez a két mérkőzés.

A Duquesne szerdáról csütörtökre virradóra kettős rangadón szerepel. Az A-10 Konferencia egyik sereghajtóját a Rhode Island alakulatát fogadják. Ezt követően az egyetem férfi csapata lép pályára. Szombaton a George Washington következik, akik szintén a tabella utolsó harmadában találhatóak. Aho Nináék az utolsó két meccsüket szoros csatában 3 ponttal veszítették el. A mostani két összecsapáson alacsonyabban rangsorolt kihívók ellen kulcsfontosságú lenne a siker.

Az UTSA csütörtökről péntekre virradóra az UTEP gárdáját látja vendégül. Tóth Tímeáék január 18-án 94-54-maradtak alul aktuális ellenfelüktől és így sorozatban 10 vereség után bravúr lenne a legyőzésük. A szombati ellenfél a North Texas ugyanúgy a mezőny utolsó negyedének tagja. Közvetlen riválisok, így ellenük megszakadhat ez a sorozat.

A Tampa sorozatban 16 sikernél jár és egy kisebb pihenő után van, miután a hétvégén nem léptek pályára. Ezúttal szerdáról csütörtökre a Florida Tech., majd szombaton a Barry következik. A Florida Tech. alakulatát 20 ponttal verték január közepén, míg a Barry-t 62-51-re múlták felül. Mindkét alkalommal esélyesek lesznek Nagy Dorottyáék.

Az UMSL Tritonok együttese csütörtökről péntekre virradóra a William Jewell alakulatát fogadja. Ők közvetlen riválisnak számítanak, majd szombaton a Rochhurst következik. A konferencia-ellenfelek ellen mindössze 4 győzelem a mutatójuk 12 vereség mellett. Ellenük jó esélyek lehetnek.

Hirdetés