:
:
Pénteken és szombaton immár a harmadik fordulóra kerül sor a hazai élvonalban. A címvédõ Sopronra és az Euroliga-selejtezõ párharc közepén járó Szekszárdra könnyebb meccs vár, de a többi párosításban benne van a kiélezett csata.

A forduló programja pénteken 18 órától a VBW CEKK Cegléd és a PEAC-Pécs összecsapásával indul. Két olyan gárda találkozik, melyek elõzetesen közvetlen riválisnak tekinthetõek. Érdekes meccs lesz abból a szempontból is, hogy a légiósok mindkét együtteshez késõn csatlakoztak. A Cegléd közvetlenül a rajt elõtt cserélt kényszerbõl két játékost magas posztokon, míg a PEAC a Világbajnokságról várt két érkezõt. A pécsiek kezdték jobbam a szezont, hiszen szoros meccset tudtak kikényszeríteni Szekszárdon és utána hazai pályán legyõzték az MTK-t. A Cegléd két idegenbeli találkozót veszített el. A soproni papírforma vereség volt, a zalaegerszegi viszont a vártnál nagyobb különbséget hozott.
Szombaton 17 órától rendezik az Aluinvent DVTK és az NKE-Csata összecsapását. A forduló egyik érdekes mérkõzésének ígérkezik. Annak ellenére, hogy nem volt ideális a felkészülése, a DVTK kifejezetten jól indította az évet. A ZTE magabiztos legyõzése után a soproni vendégjátékban is bõven találhat pozítívumokat a szakmai stáb. A Csata már a felkészülés alatt is jó benyomást tett, a Szekszárd elleni debütálás alkalmával pedig megerõsítette, hogy versenyképes teljesítmény várható tõle. Két ellentétes stílus találkozik. A DVTK keretében rendkívül komoly potenciál van támadásban, míg a Csatáról tudjuk, hogy elsõsorban a védekezésére szeretne építeni.
Szombaton 18 órától két mérkõzést rendeznek. Az Atomerõmû KSC Szekszárd a Villeneuve d’Ascq elleni Euroliga párharc közepén az ELTE BEAC Újbudát fogadja. Bár szekszárdi oldalon nyilvánvalóan a regeneráció és a franciaországi vendégjátékra történõ felkészülés a cél, de így is toronymagas esélyes Zeljko Djokic csapata. A BEAC számára nem indult jól az évad. Nem feltétlenül a Gyõr elleni vereség tényével, hanem annak mértékével. Az extra dobóformát mutató riválisától 101 pontot kapott hazai szezonnyitóján Balogh Judit együttese. Ettõl függetlenül a fõvárosiak légiósokkal megerõsített kerete szerkezetében is alkalmas arra, hogy a múlt hetinél nagyobb ellenállást fejtsen ki. Biztosak lehetünk benne, hogy ezért mindent el is fog követni.
Szintén 18 órától rendezik a CMB Cargo UNI Gyõr és a ZTE NKK összecsapását. A forduló rangadójáról beszélhetünk, ahol a tavalyi bronzcsata két résztvevõje találkozik. A Gyõr két papírforma gyõzelemmel kezdte az évet. A Vasas ellen még a védekezésben akadtak kihagyások, de a fõvárosi vendégjáték Sara Krnjic és Artemis Spanou nélkül is extrán sikerült az elõzõekben kiemelt 101 ponttal. Magyar viszonyok között kifejezetten bõ rotációs lehetõséget kínál a gyõri keret és ha teljes felállásában tud játszani Sandro Orlando gárdája, akkor komoly lehetõségek vannak benne. A ZTE-nek a miskolci debütálás nem sikerült, viszont a Cegléd hazai legyõzése alkalmával már megmutatta valódi arcát Gáspár Dávid csapata. A 28 gólpassz azt mutatja, hogy kezd összeállni a játék. Mindkét fél számára komoly erõpróba lesz ez a rangadó.
A hétvége programja az élvonal szempontjából szombaton 18 óra 30 perctõl zárul, amikor a címvédõ Sopron Basket a PINKK Pécsi 424 otthonában lép pályára. A Cegléd elleni debütálás után a Sopron magas hõfokú rangadót nyert a DVTK ellen. Megtörtént Candice Dupree bemutatkozása is, miközben javában zajlik a felkészülés a közelgõ Euroliga szezonra. A PINKK mindössze egy bajnoki meccset játszott, amikor hiányos összeállításban papírforma vereséget szenvedett Szekszárdon. Ezt követõen a pécsiek az EWBL-tornájukon szerepeltek, ahol a magas posztokon mutatkozó szûk rotációs lehetõségek ellenére három szoros találkozót vívott a PINKK. A két gárda teljesen más célokért küzd, de ezek eléréséhez egy hasznos felkészülési lehetõség lesz az összecsapás.
Az MTK Budapest – Vasas Akadémia találkozót november 24-én rendezik.
A hétvége menetrendje
Október 12., péntek
18:00 VBW CEKK Cegléd – PEAC-Pécs
Október 13., szombat
17:00 Aluinvent DVTK – NKE-Csata
18:00 CMB CARGO UNI Gyõr – ZTE Nõi Kosárlabda Klub
18:00 Atomerõmû KSC Szekszárd – ELTE BEAC Újbuda
18:30 PINKK-Pécsi 424 – Sopron Basket
