:
:
Csütörtöktõl vasárnapig a harmadik forduló küzdelmeivel folytatódik a magyar bajnokság. Újabb meglepetések lehetnek.
A forduló csütörtökön az Aluinvent DVTK és az ELTE BEAC Újbuda összecsapásával veszi kezdetét. A DVTK a mérkõzés felvezetéseként sajtótájékoztatót tartott, melynek felvétele a klub Youtube csatornáján meg is tekinthetõ. A tavalyi ezüstérmes váratlan vereséget szenvedett szombaton a Ceglédtõl. Akkor túl sok volt a ki nem kényszerített hiba a DVTK játékában és ahogy azt az évad felvezetésében is kiemeltük, hiába a jó nevek, nincs már akkora minõségbeli különbség a magyar mezõnyben, hogy az ilyen kihagyásokat akár egy dobogóesélyes csapat is meg tudjon úszni büntetlenül. Ettõl függetlenül Miskolcon nincs ok a pánikra, a játékoskeret sokra hivatott, a csapat szerkezete a hazai mezõnyben kifejezetten jónak számít. Lesznek körbeverések, de amint jobban összeáll a játék, a kitûzött célok elérhetõek. A szombaton látottak inkább a közelgõ Európa Kupa rajt miatt voltak aggasztóak, hiszen ott ilyen kihagyások már nem férnek bele. A BEAC eközben két nagy különbségû vereséggel kezdte a szezont, de visszatérhet az elsõ két fordulót kihagyó Süle Krisztina, így javulhat a fõvárosiak rotációja. Emellett fordulóról fordulóra várható, hogy jobban felveszi a ritmust Balogh Judit együttese és ezzel valamivel szorosabbá tudja tenni az összecsapásokat.
A szombati játéknap rangadóján a Atomerõmû KSC Szekszárd a CMB CARGO UNI Gyõrt fogadja. Mindkét csapat jól kezdte a szezont, a szekszárdi együttes múlt héten a PINKK-et gyõzte le, ráadásul komoly tartásról tett tanúbizonyságot azzal, hogy hátrányból sikerült fordítania. A Gyõr pedig a PEAC elleni rangadó után a ZTE-t is felül tudta múlni. A gyõriek ezzel két fordulót követõen – a Sopron mellett – kisebb lépéselõnyben vannak a riválisaikkal szemben, de a szezon ezen korai szakaszában számolgatni még nem érdemes. Ettõl függetlenül, ha Zalaegerszeg után Szekszárdon is tudnak gyõzni Völgyi Péterék, akkor két olyan idegenbeli túrát hoznának, ahol a közvetlen riválisoknak akadhatnak kellemetlen percei. A szombati másik mérkõzésen a Vasas Akadémia a ZTE NKK csapatát látja vendégül. A Vasas múlt héten országos nyilvánosság elõtt bizonyított a PEAC otthonában, ahol 33 percig sikerült nyílttá tenni a csatát. A ZTE hasonlóan két vereséggel indított, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy Licskai Zsófia sérülésével az egyébként sem túl nagy variációs lehetõségek tovább szûkültek a zalaiaknál. Legutóbb is hangsúlyoztuk, hogy a Vasasnak igazán nagy esélye a bravúrra a szezon ezen korai szakaszában van, amikor összeszokottságával meg tudja tréfálni még csak épülõben lévõ riválisait. Látva a két csapat eddigi szereplését, nagy lehetõség kapujában állnak Halmai Gáborék.
Vasárnap kerül sor a forduló legnagyobb rangadójára, amikor a PINKK Pécsi 424 vendége az UNIQA Sopron lesz. A PINKK-nél az elsõ két forduló kapcsán leírtakhoz sokat hozzátenni nem lehet. Ha nem tud kiegyensúlyozottabb lenni a magyar mag, akkor ezt a hullámvasutat vetíti elõre az egész szezon a 2014-es bajnok számára. Amikor kiszalad extra teljesítmény a magyar viszonyok között jobbnak számító légiósoktól, akkor bárki ellen összejöhet a siker, ha viszont ez elmarad, akkor nehéz dolga lesz a PINKK-nek a dobogóért folyó küzdelemben. A Sopron átesett az Euroliga bemutatkozáson, melynek nagy különbségû vereség lett a vége. Ahogy azt részletes összeállításainkban kiemeltük, nagyon sok váratlan eredmény született az Euroligában. Ahogy nem szabad elbagatellizálni a franciaországi meccs eredményét, ugyanúgy nem szabad a világvégét sem ebbe belelátni. Rengeteg munka lesz ezzel a fiatal kerettel, amíg versenyképes lehet Európában és azt sem szabad elfelejteni, hogy ez nem az a csapat, amit májusban bemutattak Sopronban Dragan Stankoviccsal és Abby Bishoppal. A magyar bajnokság szempontjából annyi jelentõsége lehet a Sopron számára, hogy reálisan nézve két EL-meccs között benne van egy-egy rosszabbul sikerült bajnoki. Különösen úgy, hogy a következõ három fordulóban a PINKK-DVTK-PEAC trió jön szembe. Emellett pedig azt is érdemes figyelembe venni, hogy ezen gárdáknak a fárasztó utazgatós idõszak az Európa Kupával majd csak október végén indul. Nehéz jósolni a vasárnapi rangadóra, de mindent egybevetve a PINKK-nek most lehet a legnagyobb esélye arra, hogy meglepetést okozzon és ismerve a pécsieket, ezért mindent meg is fognak tenni. Éppen ezért várhatunk egy izgalmasabb, jobb mérkõzést.
A forduló a Cegléd és a PEAC-Pécs összecsapásával zárul. Amit pár mondattal elõbb írtunk, ugyanaz igaz a Ceglédre is, hogy most van esély folytatni a bravúrok sorát. Az elmúlt egy év fejlõdése nagyon látványos Cegléden, hiszen korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a csapat ilyen jó százalékkel ki tudja használni az erõsebb riválisok hibáit. Cziczás László gyors és kemény játékra építõ gárdát rakott össze, mely ellen mindenkinek figyelni kell. A PEAC a hazai szezonnyitóján nem kényeztette el szurkolóit. Nagy probléma nincs a baranyai megyeszékhelyen, egyszerûen nem olyan erõs keret, amely egyszerre elbírná Raksányi Krisztina és Kiss Virág kiválását. Raksányi visszatérésével gyors és látványos változás várható. Jobban lehet variálni majd a magyar magot, amivel többek között az elsõ két meccsen tapasztalt hullámvölgyek is csökkenthetõek. Ettõl függetlenül magas posztokon egy játékos hiányzik, mely az Európa Kupával érkezõ heti két meccses terhelés során komoly gondokat okozhat. Illetve, meg kell találni a múlt pénteki meccsen tapasztalt – még magyar viszonyok között is látványos – ritmustalanság okát. Ha ezen nem tud változtatni a PEAC, akkor a Cegléd elõtt megnyílhat a lehetõség a gyõzelemre.
A 3. forduló programja
Október 15., csütörtök
Aluinvent DVTK Miskolc – ELTE-BEAC Újbuda 18:30
Október 17., szombat
Vasas Akadémia – ZTE Nõi Kosárlabda Klub 17:00
Atomerõmû KSC Szekszárd – CMB CARGO UNI Gyõr 18:00
Október 18., vasárnap
CEKK Sportegyesület – PEAC-Pécs 18:00
PINKK-Pécsi 424 – UNIQA Sopron 18:00
