Hirdetés
Magyarország

A harmadik negyed 20-0-s futásával döntött a Szekszárd



:

:

Hirdetés

Az Atomerőmű KSC Szekszárddal lett teljes a legjobb négy mezőnye a 2020-as Killik László Női K&H Magyar Kupában. A negyeddöntőben a szekszárdiak 85-65-re verték az NKE-FCSM Csatát.

A csapatok két héttel ezelőtt Szekszárdon egyoldalú mérkőzést vívtak. Ezúttal azonban a Csata kezdett jobban és Horváth Bernadett, illetve Radócz Fanni tripláival 8-2-re lépett el. A Szekszárd 15-11 után egy 6-0-sorozattal igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, de a negyedet Horváth újabb hármasa zárta, amivel 20-19-re ment a Csata. A második szakasz elején már a harmadik tripláját jegyezte a fővárosiak irányítója, így őrizte előnyét Tursics Krisztián együttese. 32-27 után Theodoreán Alexandra hármasával és Ivana Dojkic ziccerével 32-32-nél egyenlített a KSC, de innen 41-34-re újra ellépett a Csata. A nagy előnyből azonban mindössze egy pontot tudott megőrizni. A félidőt ráadásul lélektanilag fontos momentummal, Studer Ágnes sikeres távoli dobásával zárta a KSC.

Fotó: MKOSZ – Rébay Viktor

A 45-44-es nagyszünetben a Csata már hét sikeres hárompontosnál járt, de a Szekszárd 23-14-re vezetett lepattanókban és kevesebb eladott labdája volt. Sara Krnjic 10, Ivana Dojkic és Studer Ágnes 9-9 pontnál járt. A harmadik negyed hozta el a döntést, amikor 49-49 után 20-0-s futást mutatott be a KSC. A játékrész végén ezzel 69-49-re vezetett. Ivana Dojkic már 18 pontnál járt ekkor. Mindenben riválisa fölé nőtt a KSC, mely 50% feletti mezőnymutatóval nyolc mezőnykosarat jegyzett ebben a 10 percben. A záró szakaszban már nem volt kérdés a győztes kiléte. Ugyanakkor szép egyéni villanások mindkét oldalról érkeztek. Magabiztosan tartotta kézben az irányítást a Szekszárd, a differencia 20-23 pont között mozgott. A hajrában a kevesebb lehetőséget kapók is pályára léptek. Az utolsó két percben mindkét oldalon a magyar játékosok bizonyíthattak.

Eredmény

NKE-FCSM Csata – Atomerőmű KSC Szekszárd 65-85 (20-19, 25-25, 4-25, 16-16)

Legjobb dobók

NKE-FCSM Csata: Emma Cannon 17, Zala Friskovec 13/9, Horváth Bernadett 11/9.

Atomerőmű KSC Szekszárd: Marie Ruzickova 18, Ivana Dojkic 18/3, Studer Ágnes 12/6.

Statisztika

Hirdetés