A harmadik negyedben alakította ki a döntő különbséget a Sopron
:
:
A hazai élvonal 3. fordulójában a bajnoki címvédő Sopron Basket 87-65-ös sikert aratott a TFSE-MTK otthonában.
A tervezettnél később kezdődött az összecsapás, mivel a helyszínre nem érkezett időben orvos. Az első percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd 11-8-as soproni előny után a TF 12-3-as sorozattal zárta le az első szakaszt és így 20-14-re ment 10 perc után. A második etapot 8-0-val indította a Sopron és innen jellemzően Gáspár Dávid együttese járt előrébb. A félidőt Jelena Brooks duplája zárta, amivel 42-37-es előnyt alakított ki a Sopron. Ráadásul hazai oldalon Kristina Arsenic beütötte negyedik hibáját.
A harmadik etap elején váltott ritmust a Sopron. Amikor Briann January harmadik triplája is célt ért ezen az estén, 49-37-nél először nőtt kétszámjegyűre a címvédő előnye. A különbség a következő percekben jellemzően 8-10 egység környékén mozgott. A Sopron 53-45 után egy 9-0-s futással hagyta állva riválisát. Az utolsó 10 percnek 70-53-ról futottak neki a csapatok. A TF nagyot küzdött és még 14 pontra felzárkózott, de ennél közelebb nem engedte a hazaiakat a Sopron. A 87-65-ös végeredményt Varga Alíz alakította ki. Egy kifejezetten jó ritmusú élvezetes mérkőzés végén ünnepelhetett sikert a címvédő, de a TFSE is maximálisan büszke lehet erre az estére is.
Eredmény
TFSE-MTK – Sopron Basket 65-87 (20-14, 17-28, 16-28, 12-17)
Legjobb dobók
TFSE-MTK: Alisia Jenkins 19, Chanise Jenkins 12/3, Kristina Arsenic 9/3.
Sopron Basket: Aleksandra Crvendakic 17/6, Jelena Brooks 13, Fegyverneky Zsófia 13.
Statisztika