Hirdetés
Magyarország

A harmadik negyedben hagyta állva a Szekszárd a ZTE-t



:

:

Hirdetés

A 12. forduló rangadóján az Atomerőmű KSC Szekszárd 72-56-os győzelmet aratott a ZTE NKK otthonában.

Két jó formában lévő gárda mérkőzésére készülhettünk. A Szekszárd 9-8-as előnye után az első negyedben fokozatosan a ZTE került fölénybe. Végül 10 perc után 25-16-os állást rögzíthettünk. A második szakaszban 32-22-nél már a 10 pontot is elérte a differencia a felek között. Zeljko Djokic ekkor időt is kért, de a félidőig érdemben nem változott a játék képe. A nagyszünetben 36-29 állt az eredményjelzőn. A félidei statisztikán azt láthattuk, hogy hazai oldalon Hayes már 12 egységnél járt. A szekszárdiaknál Tyaunna Marshall 9-nél.

Fotó: Atomerőmű KSC Szekszárd – Jantner Zsolt

A döntő fordulat a harmadik negyedben jött el, amikor egy 8-2-es kezdéssel 38-37-nél már teljesen nyílttá tette a találkozót a KSC. Erre a ZTE egy duplával válaszolt, majd folytatódott a Szekszárd nagy sorozata. Ez egészen 48-40-ig tartott, ami így 19-4-es etapot jelentett. Az utolsó 10 percnek 52-44-ről futottak neki a felek. Marie Ruzickova négy pontjával, illetve Bálint Réka triplájával 59-44-re szakadt el a szekszárdi együttes. Az ekkor megszerzett előnyét pedig végig stabilan tartotta, 19 ponttal is ment a KSC a végjátékhoz érkezve.

Eredmény

ZTE NKK – Atomerőmű KSC Szekszárd 56-72 (25-16, 11-13, 8-23, 12-20)

Legjobb dobók

ZTE NKK: Horti Dóra 18/3, Keyona Hayes 17/3, Nagy Dóra 10/6.

Atomerőmű KSC Szekszárd: Tyaunna Marshall 15, Ivana Dojkic 14, Studer Ágnes 10/6, Sara Krnjic 10.

Statisztika

Hirdetés