Hirdetés
Archivum

A Hatay 20 pontos elõnyben a Reyer Venezia ellen az EK elõdöntõben



:

:

Hirdetés

Megkezdõdtek az Európa Kupa elõdöntõ párharcai. A Hatay nagy hajrát produkálva 74-54-re legyõzte a Reyer Veneziát, így igencsak stabilnak mondható 20 pontos elõnnyel utazik a velencei visszavágóra.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

A Hatay a telt házas közönsége elõtt ismét villámrajtot vett, 5 perc alatt 13-4-re léptek el. A folytatásban azonban megfogták a meccset az olaszok és a játékrész végére 17-12-re zárkóztak fel. A második negyed elején is tartott a lendületük, még 4 pontra is felkapaszkodott a Reyer Venezia. Innen azonban a törökök állva hagyták riválisukat és 37-21-nél már 16 egységgel jártak elõrébb. Ekkor még két perc volt hátra, de a félidõig már egyik csapat sem talált be.

A harmadik negyedben 43-25-nél a 20 pontos elõnyért támadt a Hatay. Ez azonban ekkor nem jött össze és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a folytatásban a velenceiek kaptak el egy jobb sorozatot. Ezzel 52-43-nál látótávolságba értek. Az 56-43-ról induló záró szakaszban sokáig úgy nézett ki, hogy 10-12 pont között állhat be a különbség, ami egy teljesen nyílt visszavágót ígért volna.

Az utolsó két percbe 61-52-rõl érkeztek a csapatok. A végjátékot csúnyán elrontották az olaszok. Hozzá kell tenni, hogy joggal a foglalkoztak a játékvezetõkkel is. Ettõl függetlenül olyan fegyelmezetlenségek csúsztak be a játékukba, amik ezen a szinten nem férnek bele. Volt eladott labda, sportszerûtlen fault, kihagyott ziccer. A törökök két perc alatt még 10 pontot hozzátettek az elõnyükhöz és nagy lépést tettek a döntõ felé.

Eredmény
Hatay – Reyer Venezia 74-54 (17-12, 20-9, 19-22, 18-11)

Statisztika

Hirdetés