:
:
Szerdán 18 órától az Európa Kupa rájátszásában a török Hatay együttesét látja vendégül az Atomerõmû KSC Szekszárd. Beharangozó.
Fotó: FIBA
Az Európa Kupa rájátszásának harmadik fordulójában járnak a csapatok. Talán átláthatóbb úgy fogalmazni, hogy a 8+4 között tartanak a sorozat küzdelmei. Azaz nyolc Európa Kupa csapat maradt állva az idei évadban. Négy párharc veszi kezdetét a héten és ezeknek a gyõzteseihez csatlakoznak majd az Euroliga csoportok 5-6. helyezettjei.
Az antakya-i székhelyû török Hatay alakulatáról korábban már közöltünk egy részletes portrét. Ebben kiemeltük, hogy a bajnokságban egyedüliként tartják a lépést a két Euroligás sztárcsapattal, a YDÜ és a Fenerbahce gárdájával. Az Európa Kupában pedig a csoportkört veretlenül hozták és eddig mindössze egyetlen alkalommal maradtak alul a sorozatban. A rájátszás második körében, amikor a Krasznojarszktól otthon 74-72-re kikaptak. Igaz, ettõl még kivívták a továbbjutást.
A Szekszárd minden elõzetes várakozást felülmúlóan szerepelt eddig. A Wroclaw legyõzése a legnagyobb fegyvertény, hiszen hazai pályán hátrányba került Zeljko Djokic együttese. Idegenben sikerült kivívni a továbbjutást, egy olyan meccsen, ahol mentálisan volt egyértelmûen erõsebb a Szekszárd. A sikeres nemzetközi szereplésnek pedig éppen ez a kulcsa, hogy nagy hittel, önbizalommal lépjenek pályára a játékosok. Ez különbözteti meg a jó csapatokat és a középcsapatokat. A Szekszárd pedig egyértelmûen jó csapat.
Az Európa Kupában a rájátszás második-harmadik körében gyenge játékosállománnyal rendelkezõ vagy fizikailag nem megfelelõen felkészített gárdát már nem találunk. A differenciát a mentális tényezõk adják és ebben nagyon extra a Szekszárd. Ez párosul kiváló csapatjátékkal. Elég arra gondolni, hogy Lengyelországban 24 gólpasszt jegyezhettünk fel a mieinknél és 33 pont jött a padról érkezõ játékosoktól.
A meccs felvezetése kapcsán ki kell emelni Maja Erkic kiválását. Nélküle csökkentek a variációs lehetõségek. Nem is feltétlenül az idei mutatóit (7.4 pont, 2.6 lepattanó, 2.1 gólpassz) érdemes nézni a szlovén klasszisnak, hanem a nemzetközi tapasztalatát. Sokat ért Wroclaw-ban és a törökök ellen is nagy segítséget jelentett volna. Nélküle kell megoldani a feladatot, ami azt jelenti, hogy hármas poszton Theodoreán Alexandra, Gereben Lívia és Bálint Réka is nagyobb szerepet kaphat.
A Hatay esetében a csapatbemutatónkban két nevet emeltük ki. Courtney Paris 16.3 pontos, 15.9 lepattanós átlaggal rendelkezik. Jelen pillanatban 26,9-es „efficiency” értékkel a mezõny leghatékonyabb játékosa. A belga Hind Ben Abdelkader pedig 16.3 pontos átlagot hoz. A kettõjük semlegesítése kulcs lehet. Különösen az egyedülálló adottságokkal rendelkezõ amerikai centert nehéz kivenni a játékból. Azokat a meccseket, amikor egyeduralkodó tud lenni a palánkok alatt, a csapata általában megnyeri. A törökök hat rutinos játékosra építik alapcsapatukat. Paris és Abdelkader mellett Katsiaryna Snytsina, a honosított Bahar Ozturk (Barbara Turner), Leilani Mitchell és Viktoria Mircheva alkotja a keret vázát. A légiósok két hazai játékostól kapnak több segítséget, õk Özge Yavas és Merve Aydin.
A Hatay meccseit látva Törökországban vagy éppen legutóbb a Krasznojarszk elleni párharcban, arra lehetünk figyelmesek, hogy kulcspillanatokban gyakorlatilag csak a légiósokat használja a stábjuk. Ennek megfelelõen ez a hat játékos fokozatosan fárad és emiatt nagyobb akár a mérkõzéseken belül is a hullámzás a teljesítményükben. Az oroszok elleni párharcban az elsõ meccsen 17, a másodikon 10 pontos elõnyt adtak le. Emiatt rendkívül fontos, hogy nagy intenzitású, magas hõfokú mérkõzés kerekedjen. Erre hazai közönség elõtt maximálisan képes a Szekszárd és ha a szurkolók biztatása közepette sikerül kizökkenteni az ellenfelet, akkor még a rutinosabb alapcsapata ellenére is megszorongathatóak a törökök.
