:
:
A 9-16. helyért folytatja péntektõl a magyar válogatott az U19-es Világbajnokságon. Az elsõ ellenfél a helyosztó mérkõzés-sorozat alkalmával a házigazda Thaiföld lesz.
Fotó: FIBA.Basketball
A magyar válogatott a szerdai nyolcaddöntõben végig versenyképesnek bizonyult Japánnal szemben. Riválisunk az ismert erényeit érvényesítette. Gyakorlatilag végig abban a ritmusban zajlott a mérkõzés, amit a japánok szerettek volna. Ez nem feküdt nekünk, amit 17 eladott labda is jól mutat. A japán csapat könyörtelenül megbünteti ellenfele hibáit, így esetünkben is 21 pontot értek el eladott labdáink után. Ehhez képest még az utolsó percben is látótávolságban követtük a riválist és valamivel jobb triplamutatóval (a 17-bõl mindössze 2 ért célt), akár még meglepetés is születhetett volna. Igen, meglepetés és bravúr lett volna Japán kiejtése. Ez a csapat nagyon egyben és szerdai riválisunkra általánosságban is igaz, hogy náluk a versenyrendszerbõl adódóan hagyományosan a 18-19 évesek jelentik a legerõsebb utánpótlás-generációt. A mostani gárda ráadásul szerkezetében is extra, hiszen minden posztra jutott egy-egy klasszis.
Térjünk rá a helyosztóra. Ahogy azt a japánok elleni meccs felvezetéseként is kiemeltük, a magyar válogatott nem teljesít rossz tornát Thaiföldön. Más karakterûek az ellenfelek és érezhetõ, hogy ott van a lábakban a szarajevói menetelés terhelése. Az ausztrálok karakteres centerjátéka és japánok sebessége, szokatlan stílusa ilyen elõzmények mellett soknak bizonyult. Ugyanakkor csapatszinten a 70 pont feletti átlag 41 lepattanóval, 13 gólpasszal igencsak jól mutat. A csapatjátékot dicséri az is, hogy nem egy kiemelkedõ dobóteljesítményt látunk, hanem hatan átlagolnak 7 pont felett.
Következõ riválisunk Thaiföld házigazdaként szerzett részvételi jogot a tornára. Ezt pályán kivívni nem nagyon lett volna esélyük. Némileg azt a stílust igyekeznek vinni, mint Dél-Korea és Japán. Ez azonban nem párosul azokkal a stabil alapokkal, egyéni képességekkel, mint az elõbb kiemelt két ázsiai nagyhatalomnál. Thaiföld számára az igazán nagy probléma, hogy a támadásban mutatkozó szûkös variációs lehetõségeik és sok eladott labdájuk mellé védekezésben sem hatékonyak. A négybõl három meccsükön 74 pont felett kaptak, ami ezen a szinten egyértelmûen sok.
Nagy kérdés, hogy a magyar válogatott mennyire tudott regenerálódni és mentálisan feltöltõdni az utolsó hétvégére. Egy óriási érzelmi bombát jelentett az elmúlt közel három hét a szarajevói meneteléssel, illetve a Világbajnoksággal. Nagy erõket kell mozgósítani a hétvége helyosztóira. Ha ez sikerül, akkor egyértelmûen favoritok a magyar lányok Thaiföld ellen. Egységesen játszva a meglévõ tudáskülönbséget rutinosan érvényesítve, így kellõen pontos játékra alapozva szép délelõttünk lehet pénteken.
