:
:
A magyar válogatott 21-5-re legyõzte a házigazda Andorrát és ezzel veretlenül nyerte az A-csoportot a 2017-es 3×3-as Európa-bajnokság andorrai selejtezõtornáján. A magyar lányok a B-csoport 4. helyezettje, Szlovákia ellen lépnek pályára a negyeddöntõben.
A hazaiak szerezték az elsõ pontot a mérkõzésen, melyre Theodoreán Alexandra gólpasszából Bozóki Bettina azonnal válaszolt. Bozóki a csapat elsõ hat pontjából ötöt jegyzett, mellette Süle Krisztina volt még eredményes az összecsapás elején. Gyorsan 6-2-re lépett el válogatottunk, de a lelkesen játszó hazaiak egy távoli dobással még közelebb kerültek. Végül Medgyessy Dóra és Theodoreán Alexandra találatai után 8-4-nél jött el az elsõ játékmegszakítás.
A folytatásban már gyorsan nõtt a differencia a két gárda között. Az utolsó négy percbe 13-4-es állásról érkeztek a csapatok. Medgyessy találatával érte el a 10 pontot a különbség a két gárda között, majd ezt követõen Süle távolról volt eredményes. Amikor a második dupláját is értékesítette Süle, már 20-5-re vezettünk. Végül pedig Bozóki büntetõje zárta le a mérkõzést 2 perc 3 másodperccel a 10 perces játékidõ vége elõtt.
A magyar csapat Szlovákia ellen készülhet a negyeddöntõre. A tervezett idõbeosztás szerint 12 óra 10 perckor kezdõdõ találkozónak óriási a tétje, hiszen a gyõztes biztosan ott lesz az Európa-bajnokságon. A vesztesnek viszont a még kvalifikációt érõ 5. helyért két mérkõzést is nyernie kellene a folytatásban.
Eredmény
Andorra – Magyarország 5-21
A csoportok végeredménye
Ágrajz
