Hirdetés
Magyarország

„A helyemen vagyok, jól érzem magam és bízom benne, hogy sikerül elérni a célokat” – interjú Varga Sárával



:

:

Fotó: Zölei Fanni / DKKA

Hirdetés

Sikerrel vette az Amatőr bajnokság rájátszásának első fordulóját a Dávid Kornél KA, mely így készülhet az április második felében megrendezésre kerülő Vasas elleni negyeddöntő párharcra. A Piros-csoportban élen végző gárda legeredményesebb és legtöbb gólpasszt kiosztó játékosa az alapszakaszban Varga Sára volt, akivel az elmúlt egy év tapasztalatait összegezve ültünk le egy hosszabb beszélgetésre.

Mielőtt belevágunk az idei szezon tapasztalatainak áttekintésébe, egy kicsit térjünk ki az elmúlt évadra, melyet Spanyolországban fejeztél be. Itthonról a spanyol második vonalra kisebb a rálátásunk. Milyen csapatban voltál? Milyen körülmények között dolgoztál?

A spanyol időszakot saját szempontból nagyon pozitívan éltem meg, de szakmailag nehéz volt. Cordobában játszottam és a szezon végén kiestünk a csapattal. Nem teljesítettünk jól, de a körülmények sem olyanok voltak, mint amire előzetesen számítottam. Értem ez alatt a szakmai munkát és a megélhetési szempontokat, melyek nem a szerződésben foglaltaknak feleltek meg.

Következmények nélkül eljöhettem volna a szezon vége előtt. Saját döntés volt, hogy ilyen körülmények között is maradok a végéig. Ezt egyáltalán nem bántam meg, mivel a spanyol kosárlabda még a másodosztály szintjén is nagyon erős.

Azt a klasszikus gyors kosárlabdát játsszák rengeteg futással, kemény védekezéssel, pergős támadásvezetésekkel, melyet magasabb szinten is megszoktunk a spanyol csapatoktól. Ezt a fonalat próbáltam felvenni. Az elején szokatlan volt, de bízom benne, hogy hosszú távon tudom majd kamatoztatni ezeket a tapasztalatokat.

Van olyan egy sportoló életében, hogy egy kicsit be kell fektetni a jövőbe, akár a nehezebb körülményeket is elfogadva… Mondhatom, hogy pályafutásod szempontjából meg kellett hozni ezt az áldozatot?

A pályafutásom és a személyiségfejlődésem szempontjából, így pontos. Utólag visszanézve nagyon kellett saját magam érdekében is a spanyol időszak.

Fotó: Zölei Fanni / DKKA

Olvasóink láthattak az Universiade válogatottban, de összességében nem érkezett rólad hír nyáron Spanyolország után. Milyen lehetőségeket mérlegeltél, mielőtt a Dávid Kornél KA mellett elkötelezted volna magad?

A kosárlabda, sőt az egész profi sport világát szerintem senkinek sem kell bemutatni. Számok alapján ítélik meg a játékosokat. Mindenki láthatja, nincs ebben semmi titkolni való, hogy nagyon rossz számokat produkáltam Spanyolországban. A körülményektől függetlenül ezek objektív mutatók és senki nem kérdezi, hogy miként születtek. Ilyen számokkal pedig nem érkezett sok megkeresés.

Április közepén jöttem haza és utána az Universiade válogatott összetartásáig edzettem Sopronban. Utaztam Kínába a válogatottal és közben vártam, hogy milyen lehetőségek lesznek. Székesfehérvárról volt az egyetlen konkrét ajánlat, így kerültem a klubhoz.

Nagyon megerőltető volt ez a hosszú várakozás, bizonytalanság?

Nem úgy jellemezném, hogy megerőltető volt, inkább nem értettem a helyzetet. Nyilván tudta az ember, hogy ilyen számokkal nem fog dúskálni a lehetőségekben, de bíztam benne, hogy az élvonalból, akár a középmezőnyből, de legalább az alsóházból lesz érdeklődés. Sajnos nem volt és Székesfehérvárról sem úgymond a hagyományos úton, az egykori ügynökömön keresztül, hanem egy közvetlen személyes megkeresés útján jött a lehetőség.

Bár gondolom a csapatkeresés bizonytalansága rányomhatta a bélyegét, de maga az Universiade milyen élmény volt?

Jó volt! Nagy élményt adott és kiváló közeg formálódott. Egy ilyen eseményre, ráadásul Kínába, nem sokszor juthat el az ember. Örültem, hogy részesen lehettem. Az a több, mint egy hét, amit kint töltöttünk, örök emlék marad a profi szervezéssel, kiváló körülményekkel. Ráadásul sikerült behúzni az 5. helyet, ami szakmai oldalon is jó eredmény.

Fotó: MEFS

Milyenek a benyomásaid a B-csoportról?

Korábban Sopronban az A-ból visszajátszva szerepeltem a B-csoportban. Más, mint az A-csoport. Ettől függetlenül amilyen körülmények között és ahogy dolgozunk itt Székesfehérváron, az bőven a B-csoportos átlag felett áll.

Nem azt érzem, mint Spanyolországban, ahol a klubnál zajló munka is amolyan másodosztályú hangulatot sugárzott. Amíg ott a szezon végéhez közeledve már csak heti két-három edzésünk volt, addig itt Székesfehérváron napi két edzéssel készülünk az előttünk álló feladatokra. Ez elég jól szemlélteti a különbséget.

A bajnokság egészét nézve érzek fejlődést már az utolsó soproni szezonomhoz képest is. Érezhetően gyorsult, keményedett a játék. Nagy rangadókat vívtunk és hasonlóak várnak ránk a szezon hátralévő részében is.

Te mindkét oldalt megélted, így bátran kérdezlek erről. Kívülről nézve számomra a B-csoport egyik nehézsége, hogy nem lehet meghatározni a riválisok aktuális játékerejét. Sok mindent meghatároznak az A-csoportból visszajátszók. Nyilván az aktuális bajnoki menetrend és a klubokról kialakult kép alapján nagyjából el lehet helyezni, hogy ki milyen ambíciókkal dolgozik. Ettől függetlenül csak erre építeni nem szabad.

Ez nagyon megnehezíti a felkészülést a mérkőzésekre, de az érmének mindig két oldala van. Nekünk valóban nehezítő körülmény. Jó példa a Vasas elleni mérkőzéseink, ahol volt olyan, hogy elhozták az összes – szabályok engedte – A-csoportos játékosukat, egy másik alkalommal pedig szinte U18-as gárdával álltak fel.

Ha a másik oldalt nézem és visszagondolok a soproni időszakra, akkor az óriási előny, ha egy klub tud A-csoportból visszaadni játékost. Ők a tapasztalatukkal segítik a B-csoportos csapatot, a még fiatalabb társaikat és ennek megvan az értéke. Elég arra gondolni, hogy egészen más az edzésminőség, ha A-s játékosok is beállnak. Ráadásul ők heti legalább kétmeccses ritmusból érkeznek.

Összességében ez egy ilyen furcsa kettősség, ahol mindkét szemléletet meg lehet érteni. Onnan nézve, amilyen helyzetben most mi vagyunk, nyilván jó lenne, ha valamivel tervezhetőbb lenne a bajnoki szezon.

Fotó: Zölei Fanni / DKKA

Beszéltünk Sopronról, a spanyol másodosztályról és az Universiadéról. Ezek után kerültél a DKKA-hoz, ahol hirtelen vezér-szerepben találtad magad. Ez mekkora váltás?

Az elején nehéz volt. Nem nagyon érkezett olyan kérés felém az ezt megelőző időszakokban, hogy több rádobást várnak tőlem a meccseken és szinte szabad kezet adva vezérként lépjek fel.

Szerencsére viszonylag hamar sikerült ebbe beleszokni. Az első pillanatól magaménak érzem a csapatot és úgy érzem, hogy sikerült felvenni azt a szerepet, hogy én irányítok, felelek a játék képéért, jelentős részben rajtam is múlik az eredményesség.

Fizikálisan nem megerőltető, hogy 30 perces játékos lettél?

Nagyon nagy változás. Küszködtem vele az első időszakban és kisebb sérülések is elértek. Amikor változásról beszélünk, akkor nem csak a perceket kell nézni, hanem azt, hogy támadásban és védekezésben is meghatározó játékos lettem.

Irányítóként minden támadás rajtam megy keresztül, hátul én védem az ellenfelünk irányítóját egész pályán. A testemnek ehhez alkalmazkodni kellett, mert ez olyan dolog, amit edzésen nem lehet gyakorolni, a tapasztalat hozza magával.

Fotó: Zölei Fanni / DKKA

Tudom, hogy nem a szerzett pontok a minden, de január 19. bekerült a naptáradba kedves emlékként? Akkor jegyeztél a DVTK elleni rangadón felnőtt karriercsúcsot jelentő 31 pontot.

Őszinte leszek, a rekordok szempontjából nem érdekel a statisztika. Beszéltünk arról, hogy milyen fontos egy sportoló megítélése, lehetőségei szempontjából és ezért kell, hogy érdekeljenek a számok, de nem szeretek a meccsek után egy-egy mutatót kiemelni.

Magát a mérkőzéseket is úgy nézem vissza, hogy egyben szemlélem az egészet és például arra keresem a választ, hogy adott helyzetben jó döntést hoztam-e. A legfontosabb számomra, hogy úgy jöjjek le a pályáról, hogy mindent megtettem a legjobb eredmény elérése érdekében.

Január 19-én van a névnapom, így szerepel a naptáramban, de komolyra fordítva a szót, nem tekintek úgy arra a napra, hogy az innentől ünnep lesz a pontrekord miatt.

Egyéni mutatók után folytassuk a csapattal. A B-csoport kapcsán nehéz a teljes képet látni, sokszor torzítanak a statisztikák. Belülről hogy érzed, mutatkozik egy fejlődési ív?

Igen, egyértelműen. A csapatunkhoz folyamatosan adódik hozzá valami. Szerintem mostanra kezdünk úgy igazán összeállni. Figyelembe kell venni, hogy sok helyről érkeztek játékosok. Időre volt szükség, hogy összeszokjunk.

Az edzői stáb is igyekezett kitapogatni, hogy mik lehetnek az igazi erősségeink – nyilván azt is felmérve ezzel, hogy mik a gyenge pontok – és annak megfelelően formálták a taktikai oldalt. Nagyjából ez a munka is mostanra kezd beérni.

Fotó: Zölei Fanni / DKKA

Fel is teszem a kérdést, hogy mik az erősségeitek?

A csapategység és az, hogy a stáb minden egyes játékosban bízik. Ennek megfelelően mindenkinek megvan a maga szerepköre és azt kiválóan el tudja látni. Ez a tudatosság ritka a B-csoportban.

Mindenki látja maga előtt a célt, hogy miért küzdünk és dolgozunk minden egyes nap, ami motivál mindenkit. Ennek tudható be, hogy egy-egy rangadó megnyerése nálunk a világot jelentette. Ez a tűz az igazi erősségünk.

Egy hosszabb szünetben beszélgetünk, hiszen korábban lejátszottátok az első fordulós rájátszás párharcotokat. Hogy érzed a folytatást, készen áll a csapat, hogy alapszakaszgyőztesként, kvázi esélyes pozícióból befejezze, amit elkezdett?

Sajnos kuparendszerben zajlik a rájátszás, így az, hogy ki esélyes vagy ki nem, annyira nem hangsúlyos. Az a klasszikus pályaelőny nincs meg, mint a kettő vagy három győzelemig tartó párharcokban. Maga az alapszakaszgyőzelem ilyen szempontból nem ad pluszt. Ettől függetlenül én azt egyáltalán nem teherként fogom el, hogy „itt a rájátszás és most hirtelen mindennek óriási tétje lett”.

Az egész szezont ebben a szellemben játszottuk le. Minden egyes mérkőzésnek nagy tétet szabtunk magunk számára, így a rájátszás már nem jár kiemelkedően több érzelmi teherrel. Minden egyes meccsre becsülettel fel fogunk készülni, hiszen tudjuk, hogy minden mérkőzés maximális koncentrációt követel meg. Ilyen szempontból a vezetőség és az edzői stáb mentalitása is bőven a B-csoport feletti. Gondolok egy edzésre vagy akár a meccsekre is. Mindig magasabb és magasabb elvárásokat, célokat tűznek ki, akár egyénileg, akár csapatszinten.

Mindent összegezve, Varga Sára most a helyén van?

Igen, azt gondolom, hogy a helyemen vagyok és önmagam vagyok. Sokat gondolkoztam azon, hogy Spanyolország jó döntés volt-e, illetve ez a hazajövetel a B-csoportba, jó döntés-e.

Többször megkaptam, hogy innen két út van: vagy nem sikerül visszakerülni vagy nagyon kell bizonyítanom, hogy rátermett vagyok az A-csoportra. Remélem, hogy a második opció lesz a nyerő és sikerül elérni a célokat csapatszinten és egyénileg is.

Fotó: Zölei Fanni / DKKA

Hirdetés