:
:
Szombaton és vasárnap a bukaresti 3×3-as FIBA Challenger verseny nõi tornáján szerepel a 3×3-as válogatottunk. A magyar csapat a kontinenstorna elõtt egy hónappal erõs mezõnyben próbálhatja ki magát.
Fotó: instagram.com/whun3x3/
Károlyi Andrea együttese Medgyessy Dóra, Ruják Nóra, Szabó Petra, Theodoreán Alexandra összeállításban kelt útra a román fõvárosba. A fenti illusztrációs kép az indulás elõtt készült a repülõtéren. A szeptember közepén megrendezésre kerülõ bukaresti Európa-bajnokság elõtt kevés igazán minõségi nõi tornát rendeznek. Az elõttünk álló hétvégét ennek megfelelõen több válogatott is igyekszik kihasználni.
A bukaresti mezõnyben a házigazda románok mellett erõs csapattal szerepelnek az olaszok, akik két játékost is elhoznak a világbajnok együttesükbõl. A francia csapat is bombaerõs felállásban nevezett. Náluk éppen a héten került sor a tervezett Eb-csapat kihirdetésére, melybõl szintén ketten itt lesznek. Ki kell emelni még a cseh és a görög válogatottat is, akik szintén jó játékerõt képviselnek.
A magyar együttes a nyolcas mezõnyben a B-csoportba került, ahol a kontinenstorna mezõnyébõl a csehek és a románok elsõ csapata lesz az ellenfél. A négyest egy Európában túrázó japán alakulat teszi teljessé. A másik ágon szerepelnek az olaszok, a franciák, a görögök, illetve a románok második együttese.
A lebonyolítás a jól megszokott rendben zajlik. A négyesek elsõ két helyezettjei jutnak az elõdöntõbe, ahol keresztbe játszanak a résztvevõ csapatok. A tervezett menetrendet nézve válogatottunk szombaton 14 óra 25 perctõl a japán rivális ellen mutatkozik be. Ezt követõen az esti programban 19 óra 50 perctõl mérkõzünk a csehekkel. Vasárnap délután pedig a házigazda román alakulat lesz az ellenfél. Továbbjutás esetén a torna végjátékában vasárnap este szurkolhatunk csapatunknak.
A FIBA 3×3-as YouTube csatornáján élõben követhetõ az esemény. Arról jelenleg nincs információnk, hogy a nõi tornáról mennyi mérkõzés kerül be a nemzetközi programba.
