Hirdetés
Utánpótlás

A játékosok tudatosabbá tétele a cél



:

:

Hirdetés

Az elmúlt hetekről, a fiatalok által elvégzett szorgos és tudatos munkáról beszélt a Soproni Darazsak Sportakadémia évnyitó rendezvényét követően a szakmai-igazgató, Czukorné Hollós Anna.

“A tervek szerint haladunk.” – jelentette ki az intézmény Facebook oldalán látható videós riportban az akadémia szakmai vezetője.

Alázattal, szorgalommal dolgoznak a játékosaink. Azok a programok, amiket tavasztól elvégeztünk velük, sokkal tudatosabbá tette őket. Az az elvünk 14 éves kortól, hogy mindig mindent elmagyarázunk, hogy mit miért csinálunk. Nagyon fontos, hogy tudja egy játékos miért csinálja a kijelölt feladatokat egy edzésen vagy miért követel meg adott dolgot az edzője.

– mondta Czukorné Hollós Anna, aki azt is kiemelte, hogy az évzáró és évnyitó rendezvény összevonásra került a járványhelyzetben, de ez így összességében a múltat és a jelent ötvözte.

“A járványügyi helyzet miatt alakult ki, hogy a hagyományos júniusi darazsakos évzárót nem tudtuk megtartani. Mivel szezon közben váltottunk és kaptuk meg az Államilag Elismert Sportakadémiai címet, ez így jól is jött ki, hogy a múltat és a jelent ötvözve indulunk el egy olyan tiszta szezonban, amikor teljesen sportakadémiaként fogunk szerepelni.” – tette hozzá Czukorné Hollós Anna, majd a szezon várható kezdetéről is beszélt:

Ha túlzottan negatív dolog nem történik, akkor elindulnak a bajnokságok. Ezekre már kell pályázni. Nagyon örülünk neki és várjuk. Csapataink március közepe óta edzettek, sokat dolgoztak, de nem játszottak.

Hirdetés