Hirdetés
Európa

A kadettek „B” döntőjére készül az Atomerőmű KSC Szekszárd



:

:

Hirdetés

Péntektől vasárnapig rendezik Pécsett a Szamosi Nándor Sportcsarnokban a Nemzeti Leány Kadett Bajnokság „B” döntőjét. A pénteki negyeddöntőben az Atomerőmű KSC Szekszárd riválisa a BEAC-Újbuda KA „B” csapata lesz. Studer Zsuzsát, a szekszárdiak vezetőedzőjét kérdeztük a felkészülésről és a várakozásairól.

Az előcsatározások alkalmával az Atomerőmű KSC Szekszárd 17 győzelmet és 8 vereséget jegyzett. A keresztjáték során az NKA Pécs „B” csapata ellen vívták ki a „B” döntőbe kerülést Studer Zsuzsa tanítványai.

„Úgy álltunk neki a kadett szezonnak, hogy a fő prioritás a junior volt. Mivel kevesen vagyunk, így a csapatunk közel fele ráadásul feljátszó serdülő korú játékosból áll. A kadett meccseket elsősorban arra használtuk, hogy a lányok játszanak, fejlődjenek, de eredményekben célkitűzést nem fogalmaztunk meg.” – kezdte visszatekintését a vezetőedző, majd hozzátette:

„Lentről kezdtük a szezont. Nem számítottunk arra, hogy ilyen szépen fogunk felfelé lépdelni és elérhetjük a „B” döntőt. Összességében én már elégedett vagyok az eredménnyel és nagyszerű dolog, hogy ezzel a csapattal sikerült ideáig eljutni. Amíg a juniorban a „B” döntő előtt kimondatlanul a tornagyőzelemmel is számoltunk, itt egyértelműen azt kommunikáljuk a játékosok felé, hogy vívjunk három jó mérkőzést, élvezzék a játékot és fejlődjenek egyénileg, illetve csapatszinten is. Természetesen szeretnénk annyi meccset megnyerni, amit tudunk, de a fő célokban nem ezt fogalmaztuk meg hétvégére.”

A negyeddöntőben a BEAC-Újbuda „B” lesz a rivális, de olyan ellenfelekkel is találkozhatnak a szekszárdiak, akikkel az előcsatározások során nem. Így új tapasztalatokat is szerezhetnek a lányok.

„A BEAC-Újbuda „B” ellen kezdünk. Velük játszottunk a szezon során, itthon november elején 15 ponttal nyertünk, idegenben decemberben 6 ponttal kaptunk ki. Rajtuk kívül az Óbudai Kaszások, a Győr és a Vasas „B” csapatával találkoztunk, a többiek számunkra ismeretlenebb ellenfelek. Ahogy alakul a torna menete, felmérjük az aktuális riválisokat és meglátjuk, hogy mire lesz elég a tudásunk.” – tette hozzá Studer Zsuzsa, aki a vasárnap bajnoki címet szerző serdülő csapatból négy játékosra számíthat.

„Szeretnék ezúton is gratulálni a serdülő csapatnak a bajnoki címhez! Mérhetetlenül büszkék vagyunk rájuk! Óriási dolog, amit véghez vittek. Még egy felnőtt játékosnak is nehéz egy ekkora siker után újra a napi feladatokra koncentrálni. Ilyen fiatal játékosoknál különösen igaz ez, ami abszolút érhető. Ettől függetlenül számítok rájuk nagyon, mert több serdülő korú játékos is bizonyította, hogy megállják a helyüket kadettben. Nem csak epizódszerepben, hanem tudnak úgy teljesíteni, hogy a csapat vezéregyéniségévé váljanak. Remélem, hogy a két korosztály jól fog együttműködni. Mi az egész szezonban nem edzettünk együtt, hanem kizárólag a meccseken találkoztunk. Ebben a pár napban igyekszünk összehangolni a lányokat.” – engedett betekintést a munkába Studer Zsuzsa.

A szekszárdi kadett csapat alacsonyabb szerkezetű lesz, ezt azonban taktikus játékkal igyekszik ellensúlyozni.

„A serdülő csapatunk idén viszonylag magasabb volt, de kadettben inkább mezőnyposzton lehetünk erősebbek. Sem kilóban, sem centiben nem fogunk kiemelkedni a „B” döntő mezőnyéből, de ezt igyekszünk ellensúlyozni a gyorsabb játékkal, több egy-eggyel. Nem szabad, hogy túlzottan rástresszeljünk a tornára. Ismételni tudom a korábbiakat, elsősorban azt szeretném látni, hogy élvezik a játékot a lányok, csapatként küzdenek és próbálják minél jobban megvalósítani a szezonban tanultakat. Ha ez sikerül, akkor méltóképpen zárhatjuk az évadot!” – összegzett Studer Zsuzsa.

Hirdetés