Hirdetés
Magyarország

A Keltern csapatát fogadja a Szekszárd



:

:

Hirdetés

A Herner TC legyőzése után az Európa Kupában újabb német riválissal találkozik az Atomerőmű KSC Szekszárd. Ezúttal a Keltern látogat Szekszárdra.

Az Atomerőmű KSC Szekszárd nemzetközi szerepléséről nagy terjedelemben írtunk. A szekszárdiak számára hagyományosan erős sorozat az Európa Kupa. Az elmúlt években is láthattuk, hogy rendre ki tudja magából hozni a maximumot a csapat ezen a porondon és ez idei szezonkezdet alkalmával is megmutatkozott a Basket Hema SKW hazai és a Herner TC idegenbeli legyőzésével. Mindkét meccs kapcsán kiemelkedő egyéni teljesítmények kerültek a címlapokra. Az első héten Ivana Dojkic, a másodikon Erica McCall került be az adott forduló All Star ötösébe.

Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a fenti elismerések jó csapatteljesítmény nélkül nem jöhettek volna létre. Kiválóan lepattanózott a KSC, különösen a támadó-lepattanókat gyűjtötte a magyar csapat hatékonyan, 14-et és 21-et a két meccsen. A védekezés minőségét mutatja, hogy a szerzett labdák száma pedig 16 és 14 volt. Ráadásul az aktuális riválist mindig sok eladott labdába sikerült bekényszeríteni és ezekből pedig az eddigi két fellépése során 23 és 19 pontot ért el a Szekszárd. Jelenleg szinte minden fontos mutatóban jobbak a szekszárdiak értékei. Egyedül a triplákban nem, ahol mindkét eddigi meccsén 20% alatt maradt a KSC. Ez lehet az a terület, ahol van még tartalék a nemzetközi szereplést nézve.

Fotó: FIBA.Basketball – Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Bár Sopronban a vasárnapi bajnoki rangadón volt egy szakasz, ahol talán kevésbé mutatkozott meg támadásban, de összességében eddigi nagyon jó összhangot láthatunk a szekszárdi keretben. Erre a németek ellen is szükség lesz, hiszen talán ez a terület, ahol a legnagyobb fölénybe lehet kerülni. Tavaly meglepetésre veszítette el a bajnoki címet hazájában a Keltern és igen komoly átalakításon estek át. Ez azonban nem feltétlenül váltotta be a reményeiket. Nagy csalódás volt számukra, hogy miután a bajnokságban legyőzték a Herner TC-t, az Európa Kupa nyitányán kikaptak tőlük. Utána pedig hiába szólt a rutin mellettük, Belgiumban is vereséget szenvedtek.

Igazi nemzetközi keret állt össze náluk. A 37 éves észt irányító Merike Anderson Euroliga rutint hoz, ahogy a belga válogatott  Emmanuella Mayombo is. Két amerikai légiós alkotja a csapatukat, Jasmie Thomas maradt tavalyról, Brittany Brown új szerzemény. Az angol Shequila Joseph, két szerb Milica Deura és Andjelina Radic, a horvát válogatott Andrijana Cvitkovic és lett Ilze Jakobsone teszi teljessé a névsort. A pontszerzésben jelenleg a Thomas, Browm, Mayombo trió remekel 10 pont feletti átlaggal. Oda kell figyelni Joseph közel 10 lepattanós átlagára is. Szépen kirajzolódik tehát, hogy bár nem kezdte igazán jól a szezont a Keltern, de megvannak azok az egyéniségeik, akik megvillanhatnak. Oda kell figyelni rájuk, de az eddig mutatott erősségeivel a KSC esélyes lehet.

Hirdetés