Hirdetés
Európa

A korábban Sopronban dolgozó Carlos Cantero továbbra is az Ensino Lugo vezetőedzője



:

:

Hirdetés

A 2018/2019-es évad téli szünetéig Roberto Iniguez segítőjeként Sopronban dolgozó Carlos Cantero az Ensino Lugo együttesénél folytathatja a tavaly megkezdett munkáját.

Mint ismert, Cantero tavaly októberben vette át az Ensino Lugo irányítását. A spanyol élvonal egyik legkisebb klubjánál egy rutinosabb szakember irányításával kezdték a 2019/2020-as szezont. Juan Nécega azonban nem főállásban töltött be ezt a pozíciót és hamar kiderült, hogy a feladatait nem tudja összeegyeztetni. Ekkor nevezték ki Carlos Cantero-t, aki végül 11 győzelmet és 11 vereséget jegyzett a versenyrendszerek leállításáig. Emellett a Spanyol Kupa nyolcas döntőjébe is bejutottak.

Az Ensino Lugo nagy skalpokat gyűjtött a csonka évadban. Egyedüliként a középmezőnyből a két élcsapatot, a Salamancát és a Gironát is legyőzték. Ezt követően nem meglepetés, hogy Carlos Cantero megkapta a bizalmat és az első teljes évét kezdheti vezetőedzőként a spanyol élvonalban.

Hirdetés