A Krasznojarszk 5 pontos előnyt szerzett a Valencia ellen
:
:
Az Európa Kupa rájátszásában az Atomerőmű KSC Szekszárd ágán megkezdődött a Krasznojarszk – Valencia párharc. Az orosz gárda hazai pályán 60-55-ös sikert aratott.
Egy olyan mérkőzést láthattunk, mely során a győzelem ellenére joggal maradhat hiányérzet a Krasznojarszk gárdájában. Az első negyed hajrájáig 20-18-ig haladt fej-fej mellett a két alakulat. Innentől kezdve a házigazda végig dominált és komoly erőket mozgósítva mindent megtett, hogy leszakítsa riválisát.
Egy pillanatig nem engedték ki a vezetést a kezükből az oroszok. A harmadik negyedben 44-33-nál, majd a záró szakaszban 52-41-nél volt labdájuk ahhoz, hogy 11 pontnál nagyobb előnyt alakítsanak ki. Döntő pillanatokban azonban a hosszú utazás és a nagy időeltolódás miatt fásultan mozgó Valencia klasszisai megvillantak. Az utolsó két percbe érve egy triplával 56-55-re visszajöttek. A hajrában még növelte előnyét a Krasznojarszk, de összességében így is nagy lehetőséget szalasztottak
A Krasznojarszk keretében Aleksandra Shtanko 12 pontot ért el. Kyara Linskens dupla-duplát (11 pont, 14 lepattanó) szállított. A Valencia legeredményesebbje Meiya Tirera lett 16 ponttal, míg Queralt Casas 9 ponttal és 9 lepattanóval zárt.

Fotó: FIBA.Basketball
