:
:
Kedden este 20 óra 45 perctõl rendezik a francia bajnoki döntõ harmadik mérkõzését. A párharc elsõ két találkozóját hazai pályán a Lyon nyerte, így 2-0-s elõnyben szerepelhet a Lattes Montpellier otthonában.
Fotó: Facebook.com/BasketLMA
Franciaországban közel egy hét szünet után folytatják a csapatok a döntõt. Az a sajátos helyzet állt elõ, hogy a bajnoki finálé egyik résztvevõje sem volt érintett hétvégén a Francia Kupa döntõjében. Ennek az elõnye, hogy tudták rendezni a soraikat az együttesek és kellõ regenerálódásra is lehetõséget biztosított ez a hat nap.
Érdemes lenne egy ilyen szünetet minden európai nemzetnél beiktatni a versenynaptárba a finálé közben, mert nagyon jót tud tenni a játék színvonalának, ha pihentek a csapatok. Szükséges is volt a küzdõ feleknek, mert az elsõ két összecsapás nagy iramot hozott. A Lattes Montpellier ráadásul rendkívül nehéz helyzetbe került, hiszen bokasérülés miatt éppen az elsõ mérkõzés elõtt esett ki a válogatott centerük Helena Ciak. A szakmai stábjuk akkor már nem tudott változtatásokat eszközölni, most erre is volt mód.
Eltérõ forgatókönyv szerint zajlott Lyonban az elsõ két meccs. Az elsõ találkozón még a televíziós közvetítésen is átjött, hogy mennyire idegesen kezdtek a hazaiak. A Lattes Montpellier rutinját érvényesítve sokáig vezetett és a lyon-iak csak a negyedik negyedre tudták rendezni a soraikat, onnan növelték a fölényüket. A második összecsapáson már higgadtabb volt a házigazda és a kiegyenlített elsõ 20 perc után a harmadik szakaszban 13 ponttal is elléptek. Összességében végig kézben tartották akkor az irányítást. A Lattes Montpellier számára komoly kritika, hogy a végére a hit is elfogyott. Ez pedig nem történhet meg egy bajnoki döntõben. Különösen Franciaországban.
Nem lehet egy bajnoki döntõ párharcot egy tényezõre felfûzni, de az elvitathatatlan, hogy Ciak kiesése alapjaiban felülírta a finálé dinamikáját. Endy Miyem, a Lattes Montpellier klasszisa a L’Équipe sportnapilapnak is elismerte, hogy nem csak variációs lehetõségekben, taktikai oldalról fogta meg õket a helyzet, hanem – sõt inkább – lelkileg. A Lyon-nál viszont Marième Badiane igazi vezérré tudott elõlépni. A 190 cm magas, 26 éves igencsak mozgékony center mindkét meccsen a legeredményesebbnek bizonyult. Az elsõn 16 pont, 7 lepattanó, a másodikon 17 pont, 11 lepattanó került a neve mellé.
A Lyon a festékben kialakult fölénye mellett kiválóan védekezett. Tökéletesen kivették a játékból a Lattes Montpellier ponterõs klasszisait a külsõ sorban. Talán Sami Whitcomb visszaesése a leglátványosabb. Jöttek gyorsindításos pontjaik is. Eközben pedig a szervezettségük csapat-szinten továbbra is megmaradt. Elég annyit mondani, hogy az elsõ meccsen 16, a másodikon 23 gólpasszt rögzítettek a statisztikai lapjukra. A Lattes Montpellier rengeteget vállalkozott távolról, az elsõ meccsen 26, a másodikon 32 triplakísérletük volt. Mivel kevesebb lepattanóhoz fértek hozzá és második esélybõl alig találtak be, ez nagyon komoly lépéshátrányt jelentett számukra.
Az elõzõekben vázoltaktól függetlenül a két szoros elsõ félidõ tapasztalatával térhettek haza a Lattes Montpellier játékosai, akik mellett továbbra is ott van a rutin. Itt megmutatták, hogy kellõ keménységgel és egy-egy bravúr találattal bõven tudnak kapaszkodni ellenfelük mögött. Ha ehhez a hazai pálya adta önbizalom párosul, akkor egyértelmûen lehet esélyük. Nagy kérdés, hogy a versenyhelyzetet melyik fél kezeli jobban. A Lyon bajnok lehet fennállása során elõször. Ezt nem könnyû feldolgozni, ahogy nyilván a másik oldalon a gyõzelmi kényszert sem.