Hirdetés
Magyarország

„A legfontosabb, hogy higgyünk egymásban a pályán és azon kívül is” – interjú Dombai Rékával



:

:

Fotó: Somogyi Gábor / TARR KSC Szekszárd

Hirdetés

Szombaton és vasárnap rendezik a Tippmix Killik László Női Magyar Kupa négyes döntőjét Sopronban. A TARR KSC Szekszárd négy év után jutott ismét elődöntőbe a kupában. Nincs azonban könnyű helyzetben, hiszen kedden alulmaradt a bajnoki negyeddöntő párharcban. Dombai Rékával értékeltük a TFSE elleni negyeddöntőt és tekintettünk előre a hétvégére.

A Magyar Kupa beharangozók közül téged kérdezlek a legkülönlegesebb helyzetben, hiszen – bár egy másik sorozatról van szó – , de a keddi bajnoki negyeddöntő tapasztalatait nem lehet megkerülni. Hogy értékelnéd a TFSE elleni párharcot? Mennyire sikerült feldolgozni az ott történteket?

Fájó eredmény született, de így pár nappal később talán már higgadtabban és letisztultabban lehet értékelni. Az első meccsen, hazai pályán teljes mértékig uraltuk a játékot. Nyilván ott is akadtak nehézségek, rossz periódusok, de összességében elégedettek lehettünk.

A második mérkőzésen majdnem 35 percig mi irányítottunk, aztán az utolsó öt percben nem tudom mi történt. Erre nem is szívesen emlékszem vissza, mert nagyon fájó volt, de természetesen a harmadik meccs a legfájóbb mind közül.

Azt kell levonnunk ebből a hárommeccses párharcból, hogy nem szabad feladni. Negyven percig kell koncentrálni, bízni egymásban és abban a taktikában, amit az edzők kitaláltak mind védekezésben, mind támadásban – az edzésen megbeszéltekhez maximálisan tartsuk magunkat. A legfontosabb pedig, hogy higgyünk egymásban a pályán és azon kívül is.

A harmadik találkozót nagyon speciális lélektan jellemezte, ezt végig lehetett érezni kívülről is. Milyen volt megélni belülről a múlt hét szombat és kedd közötti időszakot?

A második meccs után nem volt könnyű felállni, a TF a harmadik meccsre jobb flow-ban érkezett a szombati győzelme lendületével. Nálunk pedig nagyon rányomta a bélyegét, hogy az utolsó öt percben kicsúszott a kezünkből az a mérkőzés.

Ebben kell előrelépni, ha fogalmazhatok így: hátrányba kerülve sem szabad beparázni és fejvesztve kosárra törni, hanem higgadtan végig kell játszani a játékokat, ezáltal dominálva és uralva az adott mérkőzést.

Ezt a nehéz helyzetet és a csalódottságot át lehet fordítani extra motivációra a hétvégi kupadöntőre?

Nagyon is! Tartottunk csapatvacsorát, átbeszéltük a lányokkal a dolgokat, és megegyeztünk abban, hogy ezt most magunk mögött kell hagyni. Arra kell koncentrálnunk, hogy szombaton egy nagyon fontos mérkőzés, az elődöntő vár ránk. Bizonyítanunk kell magunknak, a szurkolóknak – akiknek szintén borzasztóan fájó volt ez a vereség –, és a vezetőségnek is, hogy sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek.

Az alapszakaszban mutatott játékintelligenciánkat és az akaratunkat, szeretnénk ismét hozni. Mindenki motivált és nagyon szeretne nyerni.

Szeretnénk a keddi vereség méregfogát kihúzni egy győzelemmel, és ezzel kivívni a vasárnapi döntő lehetőségét. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy maximális fókusszal és extra motiváltan érkezzünk, a görcsösséget teljesen elengedve, és csak élvezzük a játékot.

Az elődöntőben a BEAC lesz az ellenfeletek, akiket az alapszakaszban kétszer is magabiztosan legyőztetek. Mennyire lehet ebből kiindulni?

Igen is, meg nem is. A BEAC kerete – a két-három légióst leszámítva – nagyrészt magyar játékosokból, köztük sok fiatalból áll. Egy rendkívül hajtós csapatról beszélünk, nagyon tehetséges, feltörekvő játékosokkal, úgyhogy egyáltalán nem szabad lebecsülni őket.

Szeretnénk visszatérni a korábban mutatott játékunkhoz, amit mindenki látott: hogyan tudunk védekezni, mik a támadásbeli erősségeink, és hogyan tudjuk kihasználni az előnyeinket mezőny- és centerposzton egyaránt. Ahogy mondani szokták, ésszel játsszák a kosárlabdát. Nekünk pedig okosabban kell játszanunk.

Nem alapozhatunk arra, hogy az alapszakaszban kétszer is megvertük őket, hiszen biztos vagyok benne, hogy ők is rengeteget készültek. Tudjuk, hogy nem adják könnyen a sikert, de mindent megteszünk a továbbjutás érdekében. Még jobban kell akarnunk a történtek után.

Hiszem, hogy a keddi vereséget a hátunk mögött hagytuk. Tiszta lappal indulunk, és bízom benne, hogy szombaton bizonyítunk a BEAC ellen. Aztán pedig jöhetne a döntő, amit tényleg csak élvezni szeretnénk.

Hirdetés