:
:

Fotó: Rébay Viktor / NKA Universitas Pécs
Pénteken és vasárnap Szekszárdon, a jelentős hagyományokra büszke Sió Kupán vesz részt az NKA Universitas Pécs csapata. Jovan Gorec együttese a pénteki játéknapon 16 órakor a SERCO UNI Győr ellen lép majd pályára.
A házigazda Atomerőmű KSC Szekszárd, a SERCO UNI Győr, a Vasas Akadémia és az NKA Universitas Pécs alkotta négyes adja az 54. Sió Kupa mezőnyét. Pénteken délután 16 órakor az alaposan beerősítő győriek lesznek a pécsiek ellenfelei. Jovan Gorec elmondása alapján a hétvégi két összecsapás remekül illeszkedik a felkészülésünkbe, hiszen már csak két hét van a bajnoki rajtig.
Ezeken a mérkőzéseken az lesz számunkra a legfontosabb, hogy lássuk, hogy állunk, hol tartunk a felkészülésben. Vannak új játékosaink, akiket be kell építeni a csapatba, Payton Williamsnak például a pénteki lesz a második meccse nálunk. Pontosan öt hete kezdtük meg a munkát, hamarosan kezdődik a bajnokság, látni kell, hogy hol tartunk. A felkészülés során az eddigi meccseinken mindig nagy energiákat beleadva játszottunk, a végeredmény kevésbé volt fontos, nincs ez másképp ezúttal sem.
– nyilatkozta Jovan Gorec, az NKA Universitas Pécs vezetőedzője.
SIÓ Kupa – Program
2023. szeptember 15. péntek
NKA Universitas Pécs – SERCO Uni Győr 16:00 óra
Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia 19:00 óra
2023. szeptember 17. vasárnap
Bronzmérkőzés 14:30 óra
Döntő 17:00 óra
Ami pedig magát a pécsi együttest illeti, az NKA Universitas Pécs kerete csütörtök este vált teljessé. A terveknek megfelelően megérkezett ugyanis a csapathoz Sydney Wallace, aki a szokásos orvosi vizsgálatokat követően kapcsolódhatott be a munkába.
