Az Atomerőmű KSC Szekszárd honlapja a bajnoki elődöntő után és az Európa Kupa négyes döntője előtt Bálint Rékát kérte egy kis helyzetértékelésre.

Tizenkét perc alatt 14 pont volt a teljesítményed a Győr elleni második meccsen az elődöntőben, gratulálunk! Nagyon motiváltnak tűntél, volt ennek bármi különleges oka?

Köszönöm. Igyekszem minden mérkőzésre ugyanúgy készülni, legyen az egy edzőmeccs vagy akár egy bajnoki elődöntő. Az első találkozón kevesebb lehetőséget kaptam, így próbáltam frissességét hozni a csapatba és bizonyítani, hogy egy nagyobb téttel bíró összecsapáson, nívósabb csapat ellen is lehet rám számítani.

Tulajdonképpen két sima találkozón vertük meg az ellenfelet, amely az alapszakaszban kétszer is legyőzött minket. Mik voltak a legfőbb változtatások a játékban ezeken a meccseken?

Szerintem ez az egész éves munkánknak az eredménye. Mindvégig hittünk abban a rendszerben, amit az edzéseken gyakoroltunk és most, amikor a legfontosabb szakasza van a szezonnak, egyre kevesebb hiba csúszik a gépezetbe. Úgy érzem, hogy egyre nagyobb önbizalommal játszunk támadásban és most már a védekezésünk is olyan szintű, hogy azzal meccseket tudunk eldönteni.

Pénteken már az Európa-kupa elődöntőjében az olasz Venezia ellen játszunk a fináléért. Mire számíthatunk?

Mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon izgatottan várjuk a Final Fourt! Ez egy hatalmas lehetőség mindannyiunk számára, és bár már így is óriási dolog, amit elértünk, igyekszünk tovább írni a klub történelmét és élvezni minden percét ennek a hétnek. Szeretnénk rossz házigazdák lenni a pályán és minél több kellemetlen pillanatot okozni az ellenfeleinknek.

Az Európa-kupa után két héttel kezdődik a bajnoki döntő az Euroligában négy közé jutó Sopron ellen, amelyet a pályán idehaza még senki nem tudott legyőzni és toronymagas favorit a magyarországi fináléban is. Mit vársz ellenük?

Most még nagyon távolinak tűnnek ezek a találkozók és érthető módon még nem is foglalkozunk velük. Tudjuk, hogy kőkemény meccsek várnak majd ránk, szeretnénk méltó ellenfelei lenni a Sopronnak és megszakítani a hazai veretlenségüket.

Szereted, követed a futballt? Ugyanis Djokics Zseljko vezetőedzőnk azt nyilatkozta, hogy ha megnyernénk a bajnokságot, az körülbelül akkora meglepetés lenne, mint ha labdarúgásban a Fradi győzne a Bajnokok Ligájában…

Egyet tudok érteni vele. Mindenki tisztában van vele, hogy bombaerős kerete van a Sopronnak. És ne felejtsük el, míg a BL-döntőben csak egy meccset kell nyerni, nekünk háromszor kellene legyőznünk a Sopront a bajnoki címért. Ugyanakkor, ahogy mondani szokták, a labda a fociban és kosárlabdában is gömbölyű…

Normál esetben, mielőtt a koronavírus átírta a társas érintkezés alapszabályait, hogyan ünnepelted a Húsvétot, szereted-e egyáltalán ezt az ünnepet és milyen gyerekkori emlékeid vannak?

Vírus ide vagy oda, általában edzésekkel ünneplem a Húsvétot (is). Viccet félretéve, szerencsére nagyon összetartó családom van, az ünnepeken kívül is rendszeresen összejárunk, sok időt töltünk együtt. Így van ez Húsvétkor is. Gyerekkoromból a kertben elrejtett kisebb ajándékok és tojások keresése maradt meg szép emlékként, a szódával való locsolás már kevésbé…

Forrás: Atomerőmű KSC Szekszárd hivatalos honlap

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd