Magyarország

A legnehezebb szituációkból is ki lehet mászni, csak eléggé hinni kell benne – interjú Gereben Líviával

Szerző: Nagy Norbert

2021.12.24. 18:03

#f2, #Gereben Lívia

Lapunkban is hírt adtunk arról, hogy Gereben Lívia megyei Prima Közönségdíjat kapott. Az Atomerőmű KSC Szekszárd játékosával beszélgettünk a díjról, a visszatéréséről és az Euroliga tapasztalatokról.

Gratulálok a Prima Közönségdíjhoz! Furcsa azt a kérdést feltenni, hogy mit éreztél a díj átvételekor? Mert a legjobb az lenne, ha nincs a betegséged és most nem is kellene erről beszélni.

Köszönöm a gratulációt! Igen, ez az elmúlt időszak a betegségem miatt nem volt egyszerű, de igyekszek nagyon pozitívan visszatekinteni rá. Próbálok csak azokra a dolgokra emlékezni, amikből erőt meríthetek és tovább tudok menni.

Megtisztelő és egyben meglepő volt számomra, amikor megtudtam, hogy megkapom ezt a díjat. Azzal, hogy felvállaltam ezt a betegséget így a nyilvánosság előtt, az volt a célom, hogy akik hasonló helyzetben vannak, ők erőt tudjanak meríteni ebből. Ilyen szempontból is boldog vagyok, hogy a közönségszavazáson első lettem.

Amikor néztem a sajtófotókat, bennem is az merült fel, hogy nagyon erős üzenet a tiéd. Napjainkban hatványozottan fontos arról beszélni, hogy vissza lehet térni súlyos betegség után is a legmagasabb szintre.

Igen, azt vallom, hogy a legnehezebb szituációkból is ki lehet mászni, csak eléggé hinni kell benne. Azóta is minden egyes napomat így élem, hogy ugyan vannak nehezebb helyzetek az életben, de mindig előre kell tekinteni. Mindig arra gondolva, hogy sikerülhet. Ezeket a pozitív gondolatokat, energiákat kell besugározni magunknak és akkor tényleg így történik.

Tavaly májusban tértél vissza Szekszárdra. Nagyon megmaradt az a nap. Ott talán mindenkiben volt kis zavar, hogy most mit írjunk, mit kérdezzünk. Minden bizonytalannak tűnt. Ennyi idő távlatából már könnyebb erre visszatekinteni, hogy házon belül volt konkrét menetrend, hogy miként kellene haladnod?

Megmondom őszintén, hogy nem. Ez azért nehéz, mert sem én, sem a klubnál senki nem tudott semmihez viszonyítani, hogy egy ilyen betegségből ki hogy tér vissza. Nyilván tudok olyan sportolóról, például úszónőről, aki volt hasonló helyzetben, de az is teljesen más sportág. Úgymond nincs megírva ennek a menetrendje a könyvben, mint mondjuk egy keresztszalag-szakadás után, hogy milyen munkát kell végezni, milyen ütemben lehet haladni.

Semmit nem tudtunk előre. Mindenki sötétben tapogatózott. Minden izomzatomat elveszítettem, amit újra kellett építeni. Nem lehetett meghatározni azt sem, hogy az állóképességem miként fog visszatérni. Csak szépen fokozatosan haladtunk mindennel, amikor a testem jelzett, akkor megálltunk, visszavettünk. Nehéz volt, hiszen nem tudtok mi ennek a protokollja, mit hogyan érdemes csinálni. Az orvosom, aki transzplantált engem, neki sem volt olyan élsportoló betege, aki ilyen szintre vissza akart térni. Egyik oldalról sem tudtak segítséget nyújtani.

Nem volt egyszerű és az egészben az jelentette a legrosszabb érzést, hogy nem tudtuk, mikor lehetek olyan, mint régen. Egyáltalán leszek-e olyan, vissza tudom-e szedni az izomzatomat. Rengeteg külön munkával, odafigyeléssel járt ez az egész.

Annak tükrében, amit elmondtál az előbb, a 2020/2021-es szezont hogy értékeled?

Szerintem gyorsabban haladtam, mint arra bárki számított volna. Meglepetésemre még ennek ellenére is több negatív kritikát kaptam, hogy “nem vagy olyan gyors, mint voltál” vagy ehhez hasonlókat. Ezeket mind próbáltam figyelmen kívül hagyni. Én tudtam min mentem keresztül és honnan indultam, mennyi munkám van ebben.

Az elmúlt szezont a visszatérés évének tekintem. Arról szólt, hogy újra visszarázódjak az edzésritmusba, visszaépítsem az állóképességemet, tehát az egész erre ment el. Volt lehetőségem játszani, hol többet, hol kevesebbet. Játszottam a második csapatban, hogy meccstapasztalatot szerezzek.

Ennek a sok munkának az eredményeként viszont a mostani évnek úgy tudtam nekivágni az alapozásnál, hogy teljes értékű tagja vagyok a csapatnak és semmi kivételezés vagy speciális szabály nem vonatkozik rám, mint az előtte levő évben.

Volt benned egy olyan félsz ebben az időszakban, hogy ki kell mondani: kosárlabdázhatsz, de ezen a magas szinten nincs tovább?

Megmondom őszintén, hogy ez még csak kicsit sem fordult meg a fejemben. Nyilván a betegségem alatt volt félelem bennem ezzel kapcsolatban. Bár furcsa ezt kimondani, hogy ezen gondolkoztam akkoriban: mi van, ha az orvosom nem engedi a visszatérést.

Úgy fogalmaznék, hogy addig a pontig, amíg a transzplantációt végző orvosomnál nem kérdeztem rá a sportra, addig tartottam attól, hogy abba kell hagyni. Amikor ő mondta, hogy semmi akadálya nincs a visszatérésnek, csak arra kért, hogy vigyázzak és ne terheljem túl magam, mindenben úgy haladjak, ahogy jónak érzem. Amikor ezt meghallottam, akkor az én fejemben már csak az volt, hogy jobb leszek, mint amilyen előtte voltam.

Mondtad, hogy az alapozásnál teljes értékű csapattagként tudtál kezdeni. Ez a szezonra is igaz? A statisztikádra, az eredményorientáltságra, mindenre tekinthetünk már úgy, mint előtte?

Mindenképpen teljes értékű szezonról beszélhetünk. Ráadásul idén Euroligát is játsszunk, nem csak Európa Kupát. Nagy terhelés van, miközben több sérülés hátráltatja a csapatot. Szóval biztos, hogy ez most egy teljes értékű évad nekem minden tekintetben. Én úgy érzem, hogy meccsről meccsre tudok fejlődni és ez is nagy meglepetés mindenki számára.

Térjünk át az Euroligára. Óriási extázist hozott a sikerrel megvívott selejtező. A csoportkörben még nem jött össze a győzelem, de sok területen egyértelműen látszódik a fejlődés. A bevezetővel ellentétben, itt már valóban jó kérdés, hogy milyen érzéseid vannak a nemzetközi szezonnal kapcsolatban?

Igen, a selejtezőn egyértelműen a továbbjutás volt a cél. Már többször játszottunk selejtezőt és nagyon szerettük volna a sikert. Maximális koncentráció és fókusz volt azon a szeptemberi tornán. A klubnak egyáltalán nincs Euroliga tapasztalata és a játékosok többségének sincs. Ezért tudtuk, hogy nem mi leszünk a favoritok a csoportban. Ennek ellenére nem feltett kézzel megyünk fel a pályára a mérkőzéseken, hanem próbáljuk őket egy hatalmas lehetőségként felfogni.

Nyilván nem lehet a sportban “mi lett volna ha” gondolatból megélni és nem érdemes bármilyen kifogást sem keresni. Azt viszont el kell mondani, hogy azért nem egy-két meccs ezt a ritmust, keménységet megszokni. Bármennyire egyszerűnek tűnik ez kintről, bentről egészen más. Illetve pont, amikor eljöttek a nyerhetőnek tűnő mérkőzések és elkezdtünk belerázódni, hogy az Euroligában mit és hogyan lehet csinálni, akkor esett ki az egyik kulcsemberünk Nikolina Milic, akire sokat építettünk. Irányítóposzton cseréltünk, Dana Evans jött Leslie Vorpahl helyére, de két mérkőzés után ő is sérüléssel bajlódott. Lehet azt mondani, hogy minden téren akadályokba ütköztünk.

Ahogy említettem is, nem a kifogást keresem és tényleg ezt a sorozatot arra használjuk, hogy fejlődni tudjunk. Jó lenne még mérkőzést nyerni, nem szeretnénk nyeretlenül befejezni. Az elején még az is célunk volt, hogy esetleg az Európa Kupába mehessünk. A magyar bajnokságra viszont már most nagyon pozitív hatással van. Olyan mérkőzésekből megyünk bele a bajnokikba a keménységet és az energiát nézve, amit a hazai ellenfelek ellen tudunk kamatoztatni. A fejlődés és a tapasztalatszerzés szempontjából 1000%-osan történnek a dolgok. Nyilván az eredményeket tekintve van hiányérzetem, de ez most sajnos ilyen. A fő cél a minél jobb bajnoki szereplés.

Milyen ezt az elképesztő darálót megélni, hogy szeptember vége, Sepsiszentgyörgy óta nincs megállás?

Nagy ritmus van valóban, főleg a két légiósunk kiesésé után. Őket pótolni a többieknek percekben energiában, nagyon sok. Érzem, hogy jól jött ez a pihenő. Másik oldalról viszont én személy szerint és szerintem ezzel mindenki így van, a meccseket szeretjük a legjobban. Ebből a szempontból nagyon boldog vagyok, hogy ennyit játszunk. Emellett itt az Euroligában megtisztelő, hogy ilyen sztárok ellen játszhatunk és egyben hatalmas élmény. Emiatt minden meccset nagyon várunk a fáradtság ellenére. Ismételni tudom magam, boldog vagyok, hogy ennyit játszunk és ez abszolút a javunkat szolgálja.

Van időd kikapcsolódni?

Nem nagyon. Próbálunk minden apró kis pillanatot megragadni. Rengeteg utazás, edzés és meccs között vannak fél-fél nap pihenőink. Zseljkó is igyekszik kevesebb edzést tartani, de nyilván gyakorolni is kell. Amikor van szabadidő, akkor próbálunk minden alkalmat kihasználni a pihenésre, hogy kicsit kikapcsoljuk az agyunkat. Ilyenkor azért belefér egy kis kávé és a házimunkával is próbálja magát az ember utolérni. Nagy kikapcsolódásokra idő és lehetőség nincsen, de szerintem mi még abban a szakaszban vagyunk, amikor mindenki élvezi ezt a sok meccset.

Tekintsünk ki a bajnokságra. Ami előremutató a szempontotokból, hogy amitől mindenki féltette a csapatot, a bajnoki szereplést eddig nem befolyásolta az Euroliga.

Nyilván a jelenlegi állapotról szabad csak beszélni és egyelőre azt tudom mondani, hogy valóban nem történt meg. Még a Sopronnal is tudtunk egy egál félidő játszani. A rossz harmadik negyed után egy ilyen csapat ellen nincs visszaút, de négyből három negyedet az elvárásoknak megfelelően hoztunk le.

Én mindig mondom a lányoknak, hogy nem egyszerű a vereségekből folyamatosan talpra állni és a bajnokságra odatenni magunkat, mert egy sportoló az Euroligába is mindig nyerni akar. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy eddig az elvárásokat teljesítettük. Bízom benne, hogy idén is döntőt játszhatunk, megszorongathatjuk a Sopront és akár meglepetést is okozhatunk. Ez nem lesz egyszerű, mert egy másik Euroligás csapatról beszélünk, akik nem egy-két éve vannak benne ebben, de bízom benne, hogy ott leszünk, ahol szeretnénk.

Zárásul egy kicsit nézzük az egyéni teljesítményedet. A bajnokságban eddig 24.5 perc alatt 11.4 pont, 4.1 lepattanót és 3.5 gólpassz az átlagod. Amióta bemutatkoztál az élvonalban, most a legmagasabb a pontátlagod az alapszakaszban. Ezt minek tudod be? A csapat szerkezete kedvezőbb számodra vagy a te játékod változott?

Őszintén szólva, nem tudok egy konkrét okot mondani, hogy ez minek tudható be. Sokat dolgoztam nyáron egyénileg és az a sok munka, amit a visszatérés érdekében beletettem, most kezd kamatozni. Soha nem voltam olyan játékos, aki a pontokra összpontosított. Próbáltam megtalálni azt az adott mérkőzésen, hogy miben tudok a legtöbbet segíteni.

A védekezésnek mindig az alapnak kell lennie és ez elvárás is felém a csapatban, ezért arra próbálok 100%-osan fókuszálni. Ezen felül, ha úgy van, akkor a gólpasszokra, a lepattanókra is figyelek és szerintem ezekből jönnek a pontok. Soha nem görcsölök rá arra, hogy 6 vagy 16 pontot dobok. Próbálok maximálisan fókuszálni és azokban a dolgokban, amikről úgy gondolom, hogy biztosan mennek, mint a védekezés, ott mindig igyekszem maximálisan teljesíteni. Ezek adnak erőt. Összességében ez a statisztika a bizalomnak és a befektetett munkának köszönhető, de nem a szerzett pontok száma a prioritás, hanem a csapat sikere.