Hirdetés
Európa

A Lublin ellen játszik Euroliga-mérkőzést a DVTK HUN-Therm



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Szerdán 18 órától a AZS UMCS Lublin csapatát látja vendégül az Euroliga 4. fordulójában a DVTK HUN-Therm.

A találkozó előtt állandó szakértőnk, Károlyi Andrea foglalta össze a várakozásait, mely IDE KATTINTVA olvasható. Csapatbemutatónk a Lublin gárdájáról ITT olvasható.

A DVTK HUN-Therm hivatalos honlapja ezúttal is Völgyi Péter vezetőedzőt kérdezte várakozásairól:

Ez lesz a tizedik mérkőzésünk sorozatban, azt kértem a lányoktól, hogy gyűjtsük össze minden maradék energiánkat még erre a két mérkőzésre, ami a válogatott szünet előtt ránk vár. Az Euroligában nincs előre lefutott meccs, tudjuk, hogy sikerre éhesen érkezik majd Diósgyőrbe a Lublin. Pozitívum, hogy ezúttal nekünk kedvez a sorsolás, a Pécs elleni rangadó után nem kell utaznunk, így jut időnk regenerálódni, felkészülni. Egy nagyon kellemetlen ellenféllel mérkőzünk meg szerdán, aggresszívak és megállás nélkül dolgoznak a pályán. Sajnos csapatkapitányunk, Kányási Veronika bokasérülése komoly, az orvosi vizsgálatok szerint rá egy 4-6 hetes kihagyás vár, bízunk benne, hogy mihamarabb újra a csapatunk segítségére lehet. Az ő kiválásával csapatszinten rengeteg feladatunk lesz, de ha sikerül az Euroligában eddig nyújtott gyors és pontos kosárlabdát játszanunk, van esélyünk a győzelemre.

Bízom benne, hogy szerdán nagyon sok szurkolónk látogat majd ki a DVTK Arénába, már csak azért is, hiszen most közel egy hónapon keresztül nem lesznek kosárlabda-mérkőzések Diósgyőrben a válogatott szünet miatt. Szombaton is bebizonyította a közönségünk, hogy mekkora erőt tudnak adni, úgy gondolom, hogy most is átlendítenek majd bennünket a kritikus időszakokon.

– összegzett Völgyi Péter.

Hirdetés