Hirdetés
Magyarország

A magyar-finn Eb-selejtező a nyolc legjobban várt mérkőzés között



:

:

Fotó: Nagy Gábor Sándor / FIBA.Basketball

Hirdetés

Február 6-án, csütörtökön Miskolcon Finnországgal vív Európa-bajnoki selejtezőt a magyar válogatott. A találkozóval kapcsolatos részletek és a jegyvásárlási információk ITT olvashatóak.

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a napokban csokorba gyűjtötte a nyolc legjobban várt mérkőzést a februári FIBA-ablakból. Mint ismert, ebben az ablakban a 2025-ös Európa-bajnokság selejtező-sorozatának utolsó két fordulóját rendezik, melynek végére eldől, hogy mely nemzetek alkotják a nyári kontinenstorna mezőnyét.

A februári FIBA-ablakból kiemelt nyolc mérkőzés közé bekerült a miskolci finn-magyar összecsapás is. A FIBA összeállítása kiemeli, hogy a két csapat 2023. novemberi mérkőzését a magyar válogatott nyerte, de azóta csapatunk “hullámvasútra került” és bármi lehetséges.

Magyar szemmel a képlet végtelenül egyszerű a sorozatból hátralévő két mérkőzésre (a finnek után Bulgáriával játszunk idegenben), mindkét találkozón győzelmi kényszerben lépnek pályára a mieink.

A FIBA által kiemelt összecsapások:

Hirdetés