:
:
Vasárnap délután 15 óra 50 perctõl a magyar válogatott Oroszország ellen bemutatkozik a 3×3-as Világbajnokságon. A nantes-i seregszemlén az oroszok mellett Németország, Kazahsztán és Kirgizisztán lesz az ellenfél. A csoportból az elsõ két helyezett jut a negyeddöntõbe.
Fotó: FIBA
Rendkívül eseménydús idõszakot él át a 3×3-as szakág, hiszen az olimpiai programba való bekerülés miatt az elmúlt idõszakban óriási figyelmet kapott még a legnagyobb piacokon is. Ráadásul idén úgy alakult a FIBA versenynaptárja, hogy gyakorlatilag három hétre összpontosulnak a legjelentõsebb tornák az európai válogatottak számára. A Világbajnokság után jövõ hétvégén már Eb-selejtezõket rendeznek és július elsõ felében az amszterdami kontinenstorna is lezajlik.
Most azonban a Világbajnokság van a fõszerepben, ahol a magyar válogatottnak egy elég felemás csoportban kell helyt állnia. Túlzás lenne azt állítani, hogy könnyû dolgunk volt a beharangozó összeállításakor. Az orosz válogatotton túl ugyanis rendkívül nehéz a többi riválist feltérképezni és reális képet adni róluk.
Az oroszok kapcsán könnyû a helyzet. Õk a nagy nemzetek közül azok, akik minden évben komolyan veszik a szakág küzdelmeit és gyakorlatilag a nagy válogatottjuk árnyékából rendszeresen tudnak nemzetközi rutinnal rendelkezõ négyest összerakni. Idén sincs másként: Tatiana Petrushina az Orenburg együttesénél volt 16 perces játékos az Euroligában az elmúlt szezonban, míg Anastasia Logunova az Euroliga-gyõztes Dinamo Kurszk bõ keretének volt a tagja, 12 meccsen közel 7 perces átlaggal. Mellettük a tavaly Eb-n a mieinkkel elõdöntõzõ csapatból Anna Leshkovtseva (MBA Moszkva) és Aleksandra Stolyar (Kazany) alkotja a keretet. Egy magas gárdáról van szó, ahol mindenki legalább 180 cm és jól tudjuk, hogy rendkívül kemény játékra képesek, amelyre nehéz felkészülni. A papírforma és az eddigi eredmények alapján jó eséllyel az oroszok elleni találkozónak kellene a csoportdöntõnek lenni.
A sorsolása vegyes a magyar csapatnak, hiszen soha nem könnyû a mezõny egyik legerõsebb alakulata ellen pályára lépni a nyitányon. Márpedig az oroszok elleni meccsel ez a helyzet. Ugyanakkor az ismeretlen gárdákról így már lesz képe a szakmai stábnak. Azaz, ha bárhol bárki akár játékban, taktikai megoldásokban, akár szerkezetben valami váratlant hoz, arra már fel lehet hívni a játékosok figyelmét.
A második ellenfelünk majd Kirgizisztán lesz. Egy alacsony szerkezetû csapatról van szó, akiktõl vélhetõen elég fizikális, harcias játékot várhatuk. Minden ilyen csapat kellemetlen ellenfél. A hétfõi szünnap után kedden a németek ellen kezdünk. A németek szintén a legtöbb FIBA tornán elindították a válogatottjaikat. A mostani keretükben Lara Müller személyében van olyan játékos, aki a 2015-ös minszki U18-as Európa-bajnokságon már ott volt. Rajta kívül három játékost hoztak a német élvonalból, akiket igyekeztek tavasszal kisebb-nagyobb tornákon versenyeztetni. Kazahsztán azon országok közé tartozik, ahol viszonylag hamar meglátták a lehetõséget ebben a szakágban. Tavaly U18-as Világbajnokságot rendeztek és a keleti térségben a környezõ országok válogatottjaival rendszeresen összemérik az erejüket. Ettõl függetlenül nagy reményeik ezen a tornán nem lehetnek.
A csoportból az Oroszország melletti másik továbbjutó hely elérése reális célkitûzés. Amennyiben sikerül elérni az egyenes kieséses szakaszt, ott már nehéz jósolni. Nagyon erõs a nõi élmezõny. A tradicionális nemzetek közül a házigazda Franciaország kifejezetten nagy reményekkel érkezett, de a spanyolok is jó formát mutattak szombaton. Ugyanúgy, ahogy Hollandia, Svájc vagy éppen Ausztrália. A mieinkkel párhuzamos ágról pedig az olaszokkal és a csehekkel szintén érdemes számolni.
A magyar válogatott programja a csoportkörben
Június 18., vasárnap
15:50 Magyarország – Oroszország
17:00 Magyarország – Kirgizisztán
Június 20., kedd
14:00 Németország – Magyarország
17:00 Kazahsztán – Magyarország
