“A mentális betegségekről is beszélni kell”
:
:
Az ESPN honlapján Katie Lou Samuelson osztotta meg gondolatait arról, hogy egy profi sportolónak is rendkívül fontos felismerni, ha mentális betegsége van és ezekről beszélnie kell.
Van egy terület a profi sportban, ami mind a mai napig tabutéma. Ez a pedig a mentális betegségek kérdésköre. Pedig ezzel még a kirakatban lévő világsztárok közül is sokan küzdenek, de csak nagyon kevesen beszélnek róla. Ugyanakkor ez az a terület, ahol a probléma felismerése és kimondása, az erről való nyílt, őszinte beszéd nagyon sokat tud segíteni. Katie Lou Samuelson saját élettapasztalatát osztotta meg, hogy ezzel is ráirányítsa a figyelmet a kérdésre és kiemelje, hogy nem szégyen segítséget kérni.
Visszatekintve arra, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy depresszióval és szorongással küzdök, olyan volt, mint amikor összeáll egy kirakós. Lassan kezdett minden világos lenni, mert előtte sokáig nem tudtam pontosan, hogy mivel van dolgom.
– olvasható Samuelson cikkének a bevezetője.
Samuelson igazi kaliforniai kosaras családban nőtt fel. A testvérei közül Bonnie és Karlie a Stanfordra jártak, de ő a keleti partot és a UConn programját választotta. Itt korábban Kaliforniából Diana Taurasi, Charde Houston vagy éppen Kaleena Mosqueda-Lewis is sikerrel jártak. “Alkalmazkodni kellett a New England-i hideghez és közben az elvárások okozta nyomáshoz is.” – írta Samulson, aki nem titkolta, hogy sokáig tagadásban élt a betegségével kapcsolatban. Mindig kifogásokat keresett az érzései miatt. A UConn-nál sokat foglalkoztak a játékosok mentális felkészítésével, de az edzői előtt ott sem nyílt meg.
Emlékszem, hogy zokogásban törtem ki egy meccsünk után az öltözőben. Kérdezték tőlem, hogy mi a probléma. Én csak azt mondtam, hogy jöjjön a következő meccs és rendben leszek. Utána az egyik legjobb teljesítményemet nyújtottam és úgy éreztem, hogy a probléma megoldva.
– mesélte Samuelson, majd így folytatta:
Tökélyre fejlesztettem a probléma eltitkolását. Barátaimnak, a családomnak elképzelése sem volt arról, hogy bármi gond lenne. Mindent magamban tartottam és ez a másik probléma. Nem akartam senkit sem terhelni ezzel vagy, hogy úgy tűnjön, kifogásokat keresek.
Samuelson felidézte, hogy több sérüléssel is küzdött az egyetemen. Ez a helyzet, illetve a leállások néhány dologra rávilágítottak a számára:
A kosárlabda mindig menekülőút volt számomra. Hely, ahova bármikor elrejtőzhettem és nem kellett aggódnom, hogy mi történik. Feltettem mindent a kosárlabdára, így gyakorlatilag semmi más nem volt mellette az életemben. Semmi más, amiért rajonghattam volna. Kicsit magányos is lettem olyan értelemben, hogy semmi mást nem találtam, ami a pályán kívül lekötötte volna a figyelmemet. Ez különösen sérülés alatt nagyon húzós, amikor nem tudod hogyan kapcsolj ki.
A kiváló játékos elmondta, hogy sokáig ezekre a jelekre úgy tekintett: nem nagy ügy. Az egyetemen azzal intézte el a dolgot, ha majd profi lesz és kilép a nagyvilágba, akkor minden rendben lesz. Aztán profiként első évének elején nem játszott sokat. Úgy volt vele, hogy ez lehet az oka a rossz közérzetének. Aztán többet játszott, de akkor sem lett jobb. Tavaly egy idő után már úgy érezte, hogy nem tudja kontrollálni az érzéseit és ezt követően kért segítséget először az ügynökétől, majd utána egy szakembertől.
Amikor olyan emberrel tudtam beszélni, aki jobban ért hozzá, mint én, akkor lett értelme sok mindennek. Olyan dologoknak, amikről korábban azt gondoltam, hogy értelmetlenek. Szinte megkönnyebbültem, komoly súlyok kerültek le a vállamról.
Sokat javíthat az is a helyzetén, hogy a 2020-as szezontól Dallasba kerül a második WNBA-s évére és ott együtt szerepelhet majd a testvérével. A családja eddig is rengeteget segített neki és közben egy hobbit is talált. Elkezdett a fényképezéssel foglalkozni és egy kicsit kevesebb terhet pakolt magára a kosárlabda miatt. Most a világjárványnak köszönhetően állt a nyilvánosság elé. Köztudott, hogy ez lelkileg rendkívül megerőltető helyzet mindenkinek. Még fontosabb, hogy a mentális kérdésekről beszéljünk.
A legnagyobb dolog, amikor elfogadod, hogy rendben van, ha nem vagy rendben. Ha elfogadod, hogy vannak rossz napjaid. A legfontosabb, hogy mi lesz a következő lépésed.
– tette hozzá.
“Ha megkérdez bárki a gimnáziumban, nem tudtam volna ezekről a dolgokról őszintén beszélni.” – írta Samuelson, aki nagyon fontosnak tartja, hogy a fiatalok elfogadják: teljesen normális dolog segítséget kérni. Nem kell szakembernek lennie, csak bárkinek, akivel őszintén tudnak beszélni. Nem szabad ezeket a problémákat magunkban tartani.
Bárki nézhet ki jól és csilloghat a külvilág felé, de hogy mi van bent, azt senki más nem tudja.
Fotó: PUMA
