:
:

Fotó: Diákolimpia Facebook
Hétvégén rendezték Pécsett az V-VI.korcsoportos Diákolimpia döntőjét, amely óriási hazai fölényt hozott. A két pécsi döntős csapatban a Nemzeti Kosárlabda Akadámiát összesen tizenkilenc játékos képviselte.
Nagyon kitettek magukért az NKA növendékei a hétvégi Diákolimpia országos döntőjében, amelyet címvédőként várhatott a Rátkainé Eördögh Edit irányította Cserepka Iskola gárdája. A legtöbb döntős iskolában U16-os és U18-as válogatott kosárlabdázók is pályára léptek, így mondhatjuk, hogy a korosztály elitje mérte össze tudását a fináléban. Az NKA Pécs diákjai technikai és taktikai tudásban is a mezőny fölé magasodtak a Cserepka Iskola aranyérmét és a PTE Gyakorló ezüstérmét hozó tornán – írja az intézmény honlapja.
Lányaink profi hozzáállással, kemény védekezéssel és agresszivitással annak ellenére is kiemelkedtek a mezőnyből, hogy több csapatnál U16-os és U18-as válogatott csapattársakkal kerültek szembe. Sportszerűségből és küzdeni tudásból ezen a hétvégén is példát mutattak, méltóképpen képviselték klubjukat, a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát és iskolájukat is
– fogalmazott a bajnok edzője, Rátkainé Eördögh Edit.

Fotó: Diákolimpia Facebook
Az ezüstérmes PTE Gyakorló együttesét a Nemzeti Kosárlabda Akadémia trénere, Gyenizse Áron irányította a Diákolimpia során. A szakember elmondta, nagyon büszke tanítványaira, akik mindent bevetettek a döntő során.
Ritka alkalom, hogy egy városon belül két iskola is bejut a nyolcas döntőbe, ráadásul ezúttal két pécsi iskola vívta az aranycsatát is. A Cserepka Iskola együttese erősebb játékerőt képviselt, végzős játékosok szerepeltek a csapatban, nagyon büszke vagyok a csapatra, mert megpróbáltak mindent. Nagyon sportszerű találkozón az idősebb és fizikálisan erősebb gárda megérdemelten nyert
– mondta a tréner.
Az NKA Pécs aranyérmes játékosai:
Bercsi Luca, Fekete Letícia, Halmágyi Kata, Jónás Mirjana, Kecsmárik Olívia, Kovács Nóra, Piukovits Dorka, Puskás Lili, Szakolczi Diána és Tálosi Gréta.
Az NKA Pécs ezüstérmes játékosai:
Bojtár Bettina, Csirke Petra, Gréts Dalma, Takács Mirabell, Ikládi Anna, Kövecs Hanna és Horváth Norina. Korábban pályára léptek: Halmágyi Kitti és Gerber Luca Laura
Az All Star ötösbe az NKA Pécs három növendéke került: Bercsi Luca, Piukovits Dorka és Gréts Dalma.

Fotó: NKA Pécs
