Hirdetés
Magyarország

A Nika Sziktivkar csapatához látogat a Ludovika-FCSM Csata az Európa Kupa 6. fordulójában



:

:

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Hirdetés

Csütörtökön magyar idő szerint 18:00-kor a Ludovika-FCSM Csata a Nika Sziktivkarhoz látogat Oroszországba az Európa Kupa 6. fordulójában. A klub videós összeállításában Tursics Krisztián vezetőedző nyilatkozott az elmúlt időszakról és az orosz csapat elleni várakozásairól.

“Ahogy említettem a sajtótájékoztatón is, voltak pozitív jelek, sokkal biztatóbb volt a játékunk. Márcsak azért is tudom pozitívnak mondani a Cegléd elleni mérkőzésünket, mert két játékosunk is visszatért, akik eddig nem játszottak. Ez mélyebb rotációt eredményezett számunkra, amiért sokkal stabilabban játszottunk. Emellett a védekezésünk is helyenként feljavult, sokkal agresszívabbak voltunk, mint a TFSE elleni bajnokin. Ez abban is megmutatkozott, hogy nem kaptunk 70 pontot az ellenféltől.

Ahogy az említettem a mérkőzés után is, volt bennünk egy kis idegesség, aminek át kellett szakadnia. Ez leginkább a második félidőre történt meg, megtaláltuk azt a ritmust, amiben támadásban szeretnénk játszani és gyakorlatilag egy sima győzelmet arattunk.” – értékelte a VBW CEKK Cegléd elleni találkozót a budapestiek szakembere, majd folytatta gondolatmenetét azzal, hogy mennyire gondolja kedvezőnek idén a bajnokságot együttese számára.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

“Ha a tabellára nézünk, akkor kedvező a helyzet, hiszen a harmadik helyen állunk. A jelenlegi helyzetünkből kiindulva, illetve, hogy csupán egy légióssal rendelkezünk, ezt egy szuper eredménynek gondolom. Nyílván itt az első fordulóból lesz két idegenbeli mérkőzésünk, ami nem lesz egyszerű. Sok mindenre választ fogok kapni, hogy a rivális csapatainkkal szemben pontosan hol is tartunk. Kíváncsian várom ezt a két idegenbeli túrát, és meglátjuk, hogy tudunk-e bravúr győzelmet aratni.”

Tursics Krisztián és tanítványai a következőkben Oroszországba utaznak, a távoli Nika Sziktivkar csapatához.

“Ilyen messze még nem jártam, tehát ez első lesz. Most ezt is megtapasztalhatjuk, hogy milyen egy szintén kiváló csapat ellen játszani, akik az előző mérkőzésekhez képest kiegészültek – érkeztek új légiósok – komplettebbek lettek. Már a Diósgyőr elleni meccsen is láthattuk, hogy gyakorlatilag az eseményeket végig kontrollálva tudtak nyerni.

Ez egy olyan mérkőzés lesz számunkra, amiből sokat tanulhatunk, illetve gyakorolhatunk. Természetesen úgy megyünk fel a pályára, hogy nyerni akarunk az oroszok ellen, és ezért mindent meg is fogunk tenni. Azokat a hibáinkat, amik eddig az egész szezonban jellemzőek voltak ránk, ki szeretnénk javítani. Ilyen szempontból ez fontos meccs lesz. Bátornak kell lennünk, egy jó mérkőzést kell játszanunk, aztán pedig megyünk Pécsre egy bravúr győzelemért.”

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Hirdetés