:
:
A novemberi két Eb-selejtezõre hétfõ óta Székesfehérváron, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége edzõközpontjában készül a magyar nõi kosárlabda-válogatott, amelynek célja az Európa-bajnoki részvétel kivívása.
Stefan Svitek szövetségi kapitány a péntek délelõtti sajtónyilvános edzést követõen az MTI-nek elmondta: a novemberi találkozók elõtt mindössze egy hetük lesz a felkészülésre, ezért iktatták be a bajnokságot követõen az egyhónapos edzõtábort. Ezen idõszak alatt hét felkészülési mérkõzést játszanak.
Közölte, hogy az edzõtáborba meghívott fiatal kosárlabdázókat szeretné jobban megismerni és az egész csapattal új taktikai elemeket kíván begyakoroltatni. Hangsúlyozta, a csapat magja adott, de folyamatosan keresi azokat a játékosokat, akik a jövõben meghatározó tagjai lehetnek a magyar válogatottnak. Mint mondta, az együttes védekezésén és a támadójátékán is van csiszolnivaló. Naponta két tréning szerepel a programban, ezeken a taktikai jellegû labdás edzéseké a fõszerep, amit fizikai elemek egészítenek ki.
Stefan Svitek szerint az utolsó két Eb-selejtezõt meg kell nyerniük a biztos Eb részvételhez. Úgy vélte, Portugália ellen hazai pályán könnyebbnek tûnik a gyõzelem, de a szlovákok elleni idegenbeli fellépés ki-ki meccs lesz.
A válogatottban rangidõs Fegyverneky Zsófia rámutatott, jó lehetõségük van a fiataloknak arra, hogy bejátsszák magukat a novemberi 12 fõs keretbe. Véleménye szerint lesz is olyan fiatal kosárlabdázó, aki ott lesz a két õszi találkozón. Kiemelte: a 3-4 hét alatt elvégzett munkára késõbb támaszkodni lehet. Most még akadnak hibák bõven, de az április közepén véget ért bajnoki szezon után vissza kell rázódniuk a napi két edzésbe. Az edzõmeccseken minden tekintetben elõrelépést vár a csapattól – tette hozzá.
A válogatott a tervek szerint június 13-ig készül együtt. Az elsõ három hétben május 27-28-án Ukrajnával, majd június 3-4-én Lengyelországgal mérkõznek meg Székesfehérváron. Az edzõtábort követõen elutaznak Csehországba, ahol június 10. és 12. között a házigazdák két csapata mellett Romániával is találkoznak egy nemzetközi torna keretében.
A magyar válogatott az Eb-selejtezõben négy mérkõzést követõen három gyõzelemmel és egy vereséggel áll. A portugálokat biztosan verték idegenben, míg a szlovákokat hazai pályán egyetlen ponttal sikerült felülmúlni.
A magyar válogatott kerete:
Fegyverneky Zsófia, Raksányi Krisztina, Licskai Zsófia, Simon Zsófia, Nagy Dóra, Katona Szidónia, Varga Zsófia, Medgyessy Dóra, Ruják Nóra, Krivacsevics Tijana, Böröndy Vivien, Mansaré Manty, Dubei Debóra, Zele Dorina, Barnai Judit
Forrás: MTI
