:
:
Szombaton délután megkezdõdött Gabányi László Sportcsarnokban a Hepp Kupa négyes döntõje. Az elsõ elõdöntõben a Nyíregyháza kiemelkedõ harmadik negyeddel 92-78-ra legyõzte a Bajai NKK csapatát.
A két együttes az elsõ negyedben fej-fej mellett haladt, 10 perc után 23-19-es elõnyben volt a Baja. A második negyedet 14-0-val kezdte a Nyíregyháza és ezzel 33-23-ra fordítottak. Ebben a játékrészben azonban akadt még fordulat, hiszen ezt követõen a bajaiak kaptak el egy jobb periódust és a félidõben 43-41-nél ismét náluk volt az elõny.
A döntõnek a harmadik negyed bizonyult, ahol 59-51-es nyíregyházi elõny után egy 11-1-es sorozattal 70-52-re módosult az állás. A 74-60-ról induló záró szakaszban már nem volt kérdés a gyõztes kiléte. A Nyíregyháza végig õrizte az elõnyét és 92-78-as sikert aratott. A gyõztes csapatban Papp Klaudia 40 pontot szerzett, míg Farkasinszki Orsolya 28 egységig jutott. A bajai együttesben is két kiemelkedõ dobóteljesítményrõl számolhatunk be: Ferencz Andrea 31, Kovács Dóra 28 pontot ért el.
A második elõdöntõben, mely 15 óra 30 perckor veszi kezdetét a TFSE és az ELTE BEAC Újbuda méri össze az erejét. A találkozó élõképes közvetítése ITT követhetõ.
Eredmény
Nyíregyházi Kosársuli – Bajai Nõi Kosárlabda Klub 92-78 (19-23, 22-20, 33-17, 18-18)
