Hirdetés
Archivum

A Pécs – Halcon Avenida elé



:

:




Hirdetés

Néhány óra és elkezdõdik a Pécs és a Salamanca csatája,
amelyen akár hogy is próbáljuk fényezni a dolgot, a baranyaiaknak van több
veszíteni valójuk, hiszen 0-3-s kezdés után nagyon nehéz lesz a gyõztes útra
visszaterelni, az egyébként igen erõs keretet.

A spanyolok gyõzni érkeznek a Pécsre, ami egyáltalán nem
meglepõ. A tavalyi kiírásban döntõt játszó csapat, 10 minõségi játékosával most
is ez élmezõnyt képviseli. A Salamancában zajló építkezés az elmúlt évek legszimpatikusabb
kezdeményezése az európai nõi kosaras porondon. A spanyolok ugyanis nem olyan
mentalítással kezdték felhozni magukat, hogy leigazoltak két világsztárt, aztán
azok majd csak nyernek valamit, hanem tudatosan, minden posztra két egyenlõ képességû
kosarast vittek. Ennek elõbb Európa Kupában lett meg eredménye, majd tavaly
egy EuroLiga döntõvel tették teljessé a klub történt.

Idén nyáron azonban megszakadt valami, a sikerkovácsnak, az
egész rendszer kitalálójának megköszönték a munkát. Jose Ignacio Hernandez már a
Krakkóval nyeri meccseket, helyére érkezett az U20-as válogatott kapitánya Jorge
Fernandez Sanchez. A távozó játékosok helyét viszont azonos képességûekkel töltötték
fel. Snow és Stampalija helyett már Sancho Lyttle és Podkovalnyikova szórja a pontokat,
a lett Basko helyére pedig a Sopronból ismert Gorbunova került.

Ami az idei szezon statisztikáiból kiderül, hogy a Sancho
Lyttle-Le'Coe Willingham- Isabel Sanchez tengely jelenti az igazi erõsségét a
spanyoloknak. Õk hárman a hispán bajnokságban 10 pont felett átlagoltak eddig
és a nemzetközi porondon is igazán bíztató a mérlegük. Azonban csacskaság lenne
erre a hármasra leegyszerûsíteni a Halcont. Ha a keretre pillantunk láthatjuk Alba
Torrens nevét, akit a spanyol nõi kosárlabdázás legnagyobb reménységének
tartanak. Ez pedig azért nem kis szó, ráadásul a világ egyik legerõsebb
ligájában már évek óta a felnõttek között edzõdik.  Nem szabad megfeledkezni a belga dobógéprõl, Anke
De Mondt-ról sem, aki igaz, hogy hektikusan játszik, de ha elkapja a fonalat,az
apokalipszis lovasai sem állhatják útját, egyszerûen átdobja õket.

A Pécs helyzetérõl hallgassuk Fûzy Ákos vezetõedzõt, aki
MiZo Pécs 2010 hivatalos honlapjának vázolta ez esélyeket. „Null-kettõ után
azonban tisztában vagyok én is, és a csapat is, hogy az EuroLiga szereplésünk
sikerességének szempontjából, az önbizalmunk miatt, illetve a közvélemény, a
szurkolók, szponzorok, vezetõk szempontjából fontos ez a mérkõzés. Ellenfelünk
egy nagyon jó csapat, amely tavaly az EuroLiga döntõjéig jutott, és az elõzõ
idényhez képest még meg is erõsödött. Centerposzton Snow és Stampalija helyére
hoztak egy kiváló amerikait, Sancho Lyttle-t és a nagy tapasztalatokkal bíró
Podkovalnyikovát, így ezen a poszton bomba-erõsek. Ami a külsõ posztokat
illeti, Basko helyett két kiváló, tehetséges fiatalt igazoltak, Szása
Gorbunovát, és a spanyol kosárlabdázás üdvöskéjét, Alba Torrenst, aki mindössze
húsz esztendõs kora ellenére meghatározó embere a spanyol felnõtt válogatottnak
is. Ha reálisan szemléljük a csapatokat, a Halcon Avenida együttesének minden
posztra jut két kiváló képességû játékosa, ezért is nagyon nehéz õket legyõzni.
A MiZo Pécs 2010 játékosállománya ugyan szintén kicserélõdött és megerõsödött,
ám nálunk a magas posztokon a 18 éves Sara Krnjic vár bevetésre Ohlde és Vajda
mögött, míg a hátvéd sorban a 18 éves Raksányi Krisztinára számíthatunk
csereként. Mindenképpen gyõzelemre törünk, hiszen tudjuk, hogy nagyon sokkal
tartozunk a szurkolóinknak, akik rengetegen eljöttek a Schio elleni meccsre,
illetve Krakkóban is jelen volt egy szépszámú különítmény, ezúton is nagyon
köszönjük a szurkolásukat. A mi hitünk, önbizalmunk és energiánk megerõsödése
miatt is fontos lenne csütörtökön gyõzni."
– nyilatkozta Fûzy Ákos.

Hirdetés