Hirdetés
Utánpótlás

A Rátgéber Akadémia szakmai stábjában folytatja Eördögh Edit



:

:

Hirdetés

A Rátgéber Akadémia szakmai stábjában, a kadett leány csapat vezetőedzőjeként dolgozik a következő szezontól Eördögh Edit.

Rátgéber Lacival sok-sok éven keresztül ellenfélként találkoztam, óriási harcokat vívott egymással a soproni és a pécsi csapat. Már akkor megfogott a személyisége, az állandó győzni akarása. Aztán a válogatottnál már együtt is dolgozhattunk, s az a munkamorál, az a maximalizmus, ami rá jellemző, még inkább megragadott. Két évvel ezelőtt Pécsett rendezték a kadett leány döntőt, ekkor megnéztem, körbejártam az Akadémiát: fantasztikus létesítmény! Akkor döntöttem el, hogyha egyszer lesz rá lehetőségem, szeretnék itt dolgozni. Megfogott a miliő, az európai szintű infrastrukturális háttér, továbbá az, hogy olyan szakmai tudás halmozódott fel – elsősorban Laci óriási tapasztalatának, tudásának köszönhetően, valamint az ott dolgozó kiváló magyar és külföldi edzők révén –, ami garancia a minőségi munkára! Nyugodtan kijelenthetem, minden edző ilyen környezetre vágyik. Tanulni és fejlődni akarok a Nemzeti Kosárlabda Akadémián, nekem ez a lehetőség egy óriási szakmai kihívás és motiváció is egyben. Pécsett kosárlabdakultúrát építenek, én pedig szeretnék ennek a részese lenni!

– nyilatkozta a Rátgéber Akadémia közleményében Eördögh Edit.

Eördögh Edit nagyon hosszú és eredményes játékos-pályafutást tudhat maga mögött. A kosárlabdázást 12 évesen kezdte és 36 évesen fejezte be, játszott a BEAC-ban, az MTK-ban, a DKSK-ban, a Soproni Postásban és az MKB Euroleasing Sopronban is. Utóbbival hatszor nyert magyar bajnokságot és háromszor volt Magyar Kupa-győztes, egyszer pedig a BEAC-cal ért a csúcsra a kupában. A válogatottban 48-szor léphetett pályára, 2012-ben beválasztották a kosárlabdázás halhatatlanjai közé.

Bevallom, az is óriási vonzerőt jelentett számomra, hogy olyan korábbi kiváló játékosokkal dolgozhatok majd együtt, akikkel vagy játszottam egy csapatban, vagy óriási csatákat vívtunk egymás ellen. Gondolok itt Rausch Anikóra, aki Diósgyőrben volt a csapattársam, Vilipics Daliborkával Sopronban játszottam együtt, Csák Magdival és Anitics Livivel pedig ellenfélként találkoztam a pályán.

Játékos-pályafutása vége felé már érlelődött benne a gondolat, hogy a folytatásban sem szeretne elszakadni attól a sportágtól, amelyben 24 évet eltöltött, érdekelte az edzői hivatás. Immár 10 éve a Vasasnál edzősködik, ahol az előkészítős csoportoktól egészen az NB I. B-ig minden lépcsőfokot végigjárt.

A Vasasnál eltöltött tíz év is jelzi, hogy nem vagyok egy ide-oda ugrálós típus. Eredményes időszakot töltöttem ott, kadett és junior bajnoki aranyakat is nyertem a csapataimmal, idén pedig másodikak lettünk a kadett lányokkal, ráadásul ugyanez a gárda a juniorok, vagyis az idősebbek között is bekerült az A-döntőbe, ahol hetedik helyen végzett. Tavaly a serdülőkkel veretlenül vezettünk, amikor félbeszakadt a szezon, szóval ott is lehettek volna érmes reményeink. Sikeres évek voltak ezek, ugyanakkor mindig picit irigykedve néztem azt a tüzet, ami a pécsi lányokra jellemző: elképesztő a hozzáállásuk, a mentalitásuk, olyan jó látni, hogy mindig örülnek egymásnak, biztatják egymást, küzdenek a másikért!

– mondta Eördögh Edit, akinek a lánya, a 2006-os születésű Rátkai Eszter (korosztálya egyik legtehetségesebb játékosa) is a pécsieknél folytatja pályafutását.

Hirdetés