Hirdetés
Archivum

A Salamanca kiütéssel nyerte a Szuperkupát



:

:

Hirdetés

Szerdán este rendezték Salamancában az európai Szuperkupát, ahol az EuroLiga gyõztes Salamanca és az Európa Kupa tavalyi legjobbja az Elitzur Ramla csapott össze. Egyoldalú találkozó volt, a spanyol bajnok végig vezetett és magabiztos 95-72-es gyõzelmet aratott.
 

Szöveges közvetítésünk elérhetõ IDE KATTINTVA

Nagyon jól kezdett a Salamanca és Isabel Sanchez triplája után már rögtön az elsõ támadásból magukhoz ragadták a kezdeményezést a hazaiak. Az elsõ negyedben még szépen tartotta magát az Elitzur Ramla, 4 perc után 11-11 állt az eredményjelzõn. Ezt követõen azonban beindultak a hazaiak és Sanchez , illetve a veterán Antoja vezetésével az elsõ szakasz végére 26-20-ra léptek el.

A második negyed elején két percen át nem találtak a gyûrûbe a vendégek és ez idõ alatt egy 6-0-s futással 33-20-as elõnyre tett szert a házigazda. Ekkor igencsak hullámzott a mérkõzés, mivel ezt követõen a vendégek mutattak be egy 7-0-s futást, aminek köszönhetõen 33-27-re zárkóztak fel. Az elsõ félidõ végjátékára azonban rendezte a sorait a Salamanca és a nagyszünetre 55-32-es állás mellett vonulhattak a csapatok.

A harmadik negyed elején tovább hízott a differencia, 65-39-nél már a 26 pontot is elérte. A rengeteg találatot hozó összecsapáson a harmadik szakasz végén 72-57-nél volt egy fellángolása az Elitzur Ramlának, de ennél közelebb már nem kerültek. Ilyen elõzmények után a negyedik szakasz teljesen jelképes volt. A lelkes salamancai közönség vastapsa közepette végül 95-72-es gyõzelmet aratott az Euroliga címvédõje és ezzel egy szép trófeával nyitotta az évadot.

A Salamanca legjobbjai a 23 pontos Marta Fernandez és a 22 pontos Marta Xargay voltak, de Isa Sanchez is 15 pontig jutott. Vajda Anna 28 percet töltött a pályán és ez idõ alatt 5 pont, 6 lepattanó illetve 2 gólpassz került a neve mellé.

Az Elitzur Ramla együttese, amely a lepattanókért folytatott csatát 39-26 arányban bukta el, egy pillanatig nem vezetett az összecsapáson. A 19 pontos Shay Doron és a 15 pontos Katia Levitsky remek egyéni teljesítményének köszönheti az izraeli csapat, hogy ennél nagyobb különbség nem alakult ki a végére.

Eredmény

Perfumerias Avenida Salamanca – Elitzur Ramla 95 -72 (26-20, 29-12, 21-25, 19-15)

Statisztika

Hirdetés