Hirdetés
Archivum

A Salamanca nyerte a spanyol döntõ elsõ meccsét



:

:

Hirdetés

A Spanyol Bajnokság döntõjének elsõ mérkõzésén a Salamanca 6 ponttal verte a Valenciát. Hullámzó találkozót láthattunk, melyen többször is ellépett a házigazda, de nem tudta megtörni a Valenciát. A hazaiak a 29 pontot és 12 lepattanót szerzõ Erika de Souza vezetésével csak a végjátékban húzták be a gyõzelmet.

Vasárnap délelõtt 11 órakor dobták fel a labdát a Spanyol Bajnokság döntõjének elsõ mérkõzésén. A Salamanca idén négyszer verte már a Valenciát és a hazaiak ismét gyõzelemre készültek. Jól kezdte azonban a mérkõzést a vendég gárda, mivel Brunson, illetve a nemzetközi porondon létszám feletti tengerentúlinak számító és ezért az EuroLigában lehetõséget nem is kapó Anosike is betalált, így pillanatok alatt 0-4-re ellépett a Valencia. A rajtnál kicsit beragadó Salamancát Erika de Souza rángatta ki a gödörbõl, aki az elsõ 10 percben 8 pontot szerzett. Az elsõ etap végén 20-20 állt az eredményjelzõn.

A második szakasz elején fej-fej mellett haladtak a csapatok. A Valenciánál Douglas is megkezdte a pontgyártást, míg a hazaiaknál az ekkor már 14 pontnál járó Erika de Souza vitte a prímet. 3 perc 10 másodperccel a félidõ vége elõtt 32-32 állt az eredményjelzõn. Innen azonban egy 8-2-es futással a szünetre 40-34-re léptek meg a hazaiak. Ebbõl a nagy rohanásból Snell vállalta a legtöbbet, mivel ebben a szakaszban 6 pontot is berámolt egykori kenyéradójának.

A harmadik negyed elején nagy futással kezdett Natalia Hejkova csapata, amivel 46-40 után 48-47-re zárkózott fel a vendég gárda. Két perccel késõbb azonban Lyttle és Erika villanásait követõen 56-49-re lépett meg a friss EuroLiga-gyõztes. A harmadik etap második 5 percében 14 hazai találatra mindössze 7 ponttal tudtak válaszolni a vendégek és ezzel 30 perc játék után 62-54 állt az eredményjelzõn.

A negyedik szakasz nagy izgalmakat hozott. A 17 pontos Annosike és a 19 pontos Brunson találataival 5 perccel a mérkõzés vége elõtt ugyanis 3 pontra zárkóztak fel a vendégek, sõt 3 perccel a lefújás elõtt 72-71-nél a fordításhoz is közel került a Valencia. A döntõ pillanatokban azonban Erika mellett az EuroLiga Final Four MVP-je Alba Torrens is igazolta klasszisát. A fontos szituációknál a hazaiaknál mindig volt valaki, aki pontot szerezzen vagy éppen bravúros megoldással a pályán tartsa a labdát és ezzel végül 79-73-ra nyert a Salamanca. Lucas Mondelo együttese egy gyõzelemre került a bajnoki címtõl.


Eredmény


PERFUMERIAS AVENIDA – CIUDAD ROS CASARES VALENCIA 79 -73

Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc állása 1-0 a Salamanca javára.

Hirdetés