Hirdetés
Európa

A Schio könnyedén, a Salamanca nehezen nyert



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Csütörtökön este két mérkőzéssel zárult az Euroliga első fordulója.

Az A-csoportban a Salamanca a vártnál sokkal nehezebb csatában 70-64-re múlta felül az MBA Moszkvát. Az oroszok 8-7-es vezetése után már az első negyed végére 27-19-re ellépett a spanyol gárda, a legnagyobb előnyük pedig 15 pont volt. Az MBA Moszkva nagy hajrába kezdett és három perccel a vége előtt 63-62-re felzárkóztak. Fordítani nem tudtak, így a Salamanca hozta a kötelezőt. Emese Hof 15, Leonor Rodriguez 14 pontot ért el. Moszkvai oldalon Nina Gonti 16 ponttal zárt.

A B-csoportban a Famila Schio 96-56-ra kiütötte a Basket Landes csapatát. A Schio nagy fölényben játszott végig, a 23-15-ös első negyed után a félidőben 47-30-ra mentek. Hasonló ütemben nőtt a differencia a második 20 percben is. A legnagyobb különbség éppen a végére alakult ki a felek között. A legeredményesebb a 18 pontos Kitija Laksa lett, Jasmine Keys 17 ponttal és 10 lepattanóval, Sandrine Gruda 13 ponttal és 19 lepattanóval ért el dupla-duplát. A Basket Landes együttesében Celine Dumerc 14 egységig jutott.

Eredmények és a csoportok állása

A-csoport

Perfumerias Avenida Salamanca – MBA Moszkva 70-64 (27-19, 11-11, 17-18, 15-16)

B-csoport

Beretta Famila Schio – Basket Landes 96-56 (23-15, 24-15, 25-13, 24-13)

Hirdetés